A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronet Banktechnikai Kft.-vel szemben. A hivatal gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat, ezzel pedig egyébként elkerülhető többletköltségeket okoz számukra – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a cég 2023. július 5-e óta a bankautomaták kezdőképernyőjén kizárólag a „készpénz és egyenleg” és az „egyéb” lehetőségeket ajánlja fel a fogyasztók számára. A GVH szerint az Euronet ezzel azt a benyomást keltheti a fogyasztókban, mintha a készpénzfelvételre és az egyenleg lekérdezésére kizárólag csak együttesen, mindkét szolgáltatás díjának megfizetésével lenne lehetőség annak ellenére, hogy az „egyéb” kategórián belül külön is igénybe vehetik az egyes szolgáltatásokat.
A vállalkozás a kifogásolt gyakorlatával szűkíti a fogyasztók választási lehetőségeit, így olyan ügyleti döntésre késztetheti őket, amelyet egyébként nem hoznának meg, és amely így többletköltségekkel jár.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.