A Nemzetgazdasági Minisztérium az élelmiszerbeszállító cégekkel és szövetségekkel folytatott többnapos egyeztetés után egy háromlépéses, komplex sorozatot dolgozott ki, amellyel hatékonyan tudnak fellépni az árnöveléssel és az árnövelőkkel szemben. Jelenleg még csak az első lépésnél tartunk, amiben várják a kiskereskedelmi láncok együttműködését jövő hét elejéig, ellenkező esetben indul a terv kettes szakasza.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az élelmiszerárak csökkentése, az árnövelők elleni hatékony fellépés érdekében a mai és tegnapi nap folyamán egyeztetéseket folytatott az Országos Kereskedelmi Szövetség, a COOP Üzletlánc, valamint az élelmiszer-beszállító cégek, így a Tolnatej Zrt., az Alföldi Tej Kft., a Bábolna Tetra Kft., a Farm Tojás Csoport, a MasterGood Csoport, a Bonafarm Csoport, az NT Kft. és a Magyar Cukor Zrt. képviselőivel – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
A tárca érdemi, önkéntes árcsökkentést vár el a kiskereskedelmi láncoktól, amelyek legkésőbb jövő hét elejéig jelezhetik szándékaikat. Amennyiben az önkéntes árcsökkentés nem vezet eredményre, úgy a tárca kész minden eszközével beavatkozni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében. A nemzetgazdasági miniszter a találkozók kapcsán kiemelte, hogy a kormány az élelmiszerárak csökkentése érdekében egy komplex lépéssorozatot fogadott el, ami három intézkedésből áll:
A Nemzetgazdasági Minisztérium az önkéntes árcsökkentés keretében a kiskereskedelmi láncoktól elvárja, hogy a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak csökkentéséhez. Az önkéntes árcsökkentést elsősorban az olyan alapvető élelmiszerek esetében szükséges, mint a tej és tejtermékek, a csirke- és sertéshús, az étolaj, a tojás, a liszt, valamint a cukor, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok fogyasztói kosarának meghatározó részét képezik.
A kiskereskedelmi láncok legkésőbb jövő hét elejéig jelezhetik szándékaikat. Amennyiben pedig az önkéntes árcsökkentés nem vezet eredményre, úgy a kormány következő lépése a haszonkulcsok hatósági korlátozása lesz, végső esetben pedig kész a hatósági árak bevezetésére is.