Index Vakbarát Hírportál

Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék

2025. március 7., péntek 10:23

A csoport működésének a súlypontja átkerült a Magyarországon kívüli tevékenységekre – többek között így jelentette be Bencsik László, az OTP Csoport vezérigazgató-helyettese azt, hogy 2024-ben 1076 milliárd forintos adózás utáni eredményt értek el 23,5 százalékos ROE mellett. A 2024-es egy részvényre eső eredmény elérte a 4050, míg a 2024. végi egy részvényre eső saját tőke a 19 346 forintot. A bank szakemberei egyre jobb makrogazdasági helyzetet várnak. A Management Committee döntésének értelmében 270 milliárd forint – részvényenként 964 forint – osztalékot is fizethetnek.

Az OTP Bank tavaly az utolsó negyedévben a várakozások átlagának megfelelően 249,7 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 17 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakánál. A negyedik negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 22 százalékos elmaradást jelent az előző negyedévhez képest. Azonban ennél sokkal fontosabb:

Az adózás utáni eredmény tavaly 1076,139 milliárd forint lett. Így a bank történetében először a profitja átlépte az 1000 milliárd forintot.

2024-ben az OTP Csoport profitja 9 százalékkal nőtt, és 68 százaléka külföldről származott.

A bank ezt összesen hat pontban magyarázta:

A 2024-es egy részvényre eső eredmény elérte a 4050, míg a 2024. végi egy részvényre eső saját tőke a 19 346 forintot. Két akvizíciót is érdemes kiemelni: 2024. augusztus 22-én sikeresen lezárult az OTP Csoport két szlovéniai leánybankjának, az SKB Bankának és a Nova KBM-nek a jogi összeolvadása, ezt követően az operatív egyesülési folyamat is sikeresen lezajlott.

Bencsik László: Javult a költséghatékonyság

Az éves eredménydinamikát befolyásolták a bázisidőszakban akvirált két bank bekerülése, illetve a román bank eladása következtében a korrekciós tételek között elszámolt közvetlen egyszeri eredményhatások: ezek 2023-ban 85,5 milliárd forintot tettek ki (adózás után), míg 2024-ben nem volt ilyen korrekciós tétel. Az akvirált bankok a megtermelt eredményük révén is kedvezően hatottak az eredmény dinamikájára.

A működési eredmény éves bázison 22 százalékkal, 1545,377 milliárd forintra nőtt tavaly.

Az összes bevétel 2024-ben 17 százalékkal, 2633,908 milliárd forintra emelkedett, 13 százalékkal, 705,860 milliárd forintra a negyedik negyedévben. A nettó kamatbevétel tavaly 22 százalékkal, 1782,604 milliárd forintra nőtt, az utolsó negyedévben 8 százalékkal, 460,720 milliárd forintra emelkedett. A nettó díjak, jutalékok 2024-ben 14 százalékkal, 545,6 milliárd forintra emelkedtek egy év alatt. A mérlegfőösszeg 43 419 milliárd forint volt a negyedév végén, 10 százalékkal több az előző évinél. A menedzsment 2025-ben enyhe javulást vár a működési környezetben, így a nettó kamatmarzs a 2024-es 4,28 százalék közelében alakulhat.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes az eredményekkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a számok tükrében kijelenthető, hogy sikeres évet zárt az OTP Csoport. A 2023-as teljesítményhez képest az éves korrigált adózás utáni eredmény 19 százalékos javulást mutat. Organikus hitelállomány-növekedéssel magyarázta az eredményeket, ami csoportszinten 9 százalékkal nőtt a kamatmarzs mellett.

A költséghatékonyságunk is javult, de alapvetően a gyors bevételnövekedés miatt.

Bencsik László arra is kitért, hogy a kiadás/bevétel aránya 41 százalékkal tudott javulni, az OTP portfóliója stabilnak mondható, csökkent a nem teljesítő hitelek száma. „A tavalyi év eredményei azt a nagy változást tükrözik, ami az elmúlt 10 évben megvalósult. A csoport működésének a súlypontja átkerült a Magyarországon kívüli tevékenységekre.” Bár Bencsik László szerint itthon is mindent elkövetnek azért, hogy nagyobb mértékben tudják növelni a hitelezést, Magyarország hozzáadott értéke a csoportszintű eredményhez viszonyítva folyamatosan csökken.

Magyarországon 2022-ben az orosz–ukrán konfliktus következtében 18 százalék fölé ment a kamatszint. Ez messze túl volt azon a ponton, amit az OTP-ben ideális környezetnek tekintenek, „ez nekünk nagyon káros volt”. A jelenlegi kamatkörnyezet – 6,5 százalék – azonban bőven abban a kategóriában, ami már jól kezelhető, „visszaállt a normálisnak tekinthető helyzet”. A magyar csoporttagokat érintő kormányzati pluszterhek összesen 172 milliárd forintra rúgtak, ez idén elérheti a 263 milliárdot.

Nincs rekord a bankszektorban?

Korábban többen is megírták, hogy újabb lélektani határt lépett át 2024-ben a hazai hitelintézeti szektor nyeresége: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt adatai szerint az összesített nettó eredmény elérte a 2006,6 milliárd forintot, ami amellett, hogy majdnem 7,5 százalékkal magasabb a megelőző évinél, egyben új rekord is.

Ugyanakkor Bencsik László szerint a valós üzleti tevékenységhez kapcsolódó eredmény pusztán 926 milliárd forint.

A vezérigazgató-helyettes szerint lakossági oldalon (+10 százalék) szép hitelnövekedést lehetett elkönyvelni. A vállalati oldalon is pozitív kép formálódik, azonban ekkora mértékű növekedésről még közel nem lehet beszélni. „A vállalati hitelkereslet megkezdődött, azonban nem érte el a korábbi évek átlagos szintjét.” Az OTP Csoport bízik abban, hogy a vállalati hiteltermékeikben idén már dinamikusabb növekedést könyvelhetnek el.

Amennyiben kitekintünk az OTP Csoport külföldi érdekeltségeire, az látható, hogy Bulgáriában, Szlovéniában, Üzbegisztánban és Oroszországban is kiemelten magas ROE-mutatót tudtak elérni. „A kisebb bankjaink is kifejezetten jól tejesítettek, ami nagy öröm” – összegezte Bencsik László, aki kitért Oroszországra is: a szankciók miatt a tevékenységeiket lecsökkentették (a vállalati hitelezést leállították a dollártranzakciók mellett, és az euróutalásokat is korlátozták). Ugyanakkor az ottani eredmények még így is szépnek mondhatóak.

Minél jobban szeretnénk csökkenteni a kitettségünket, ennek az egyik módja, hogy pénzt hozunk ki Oroszországból.

Az árfolyamszűrt organikus teljesítő hitelállomány növekedési üteme átlépheti a tavalyi 9 százalékos ütemet, és a költség/bevétel mutató meghaladhatja a tavalyi 41,3 százalékos ütemet. A kockázati profil a 2024. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a 2024. évi 23,5 százaléknál.

Az idei évre a menedzsment enyhe javulást vár a működési környezetben, ennek megfelelően:

Bencsik László hangot adott annak, hogy pozitívak a kilátások az idei évre, pozitívak a makrogazdasági kilátások is. „Az idei év sokkal jobb lesz, mint a tavalyi.” 3,4 százalékos, kormányzati, idei évre vonatkozó GDP-növekedését csak a lehető legjobb forgatókönyvnek minősítette. A vállalati hitelkeresletben azonban megjelenhet, hogy az idei év is már szinte biztosan jobb lesz, mint a tavalyi. Ráadásul ezek a pozitív kilátások az OTP Csoport piacain szinte mindenhol elmondhatók. „Belátható időn belül véget ér a háború” – összegezte Bencsik László. Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint pozitív változás továbbá az is, hogy Európa elkezdte figyelembe venni a saját érdekeit. 

Az OTP Bank Nyrt. részvényeinek árfolyama egy éven belül 16 560 és 25 100 forint között változott. A tavalyi év után a bank 270 milliárd forint osztalékot fizethet ki, részvényenként 964 forintot.

(Borítókép: Csányi Sándor 2023. március 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok