Németország súlyos versenyképességi gondokkal küzd, miközben a CDU–SPD–Zöldek-megállapodás bebetonozza a radikális zöldátállási stratégiát, az Alkotmány szintjére kerül a 2045-ös német klímasemlegesség – jelezte az Indexnek Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. A szakértő rávilágított: bár a német választásokon mindössze 12 százalékot elérő Zöldek nem kormánytagok, a koalíciós megállapodás alapján gyakorlatilag az ő zöldpolitikájuk folytatódik, ráadásul minden eddiginél nagyobb erőforrásokkal. Azt is feltárta, hogy ez miért hatalmas probléma.
Szinte tapintható volt a lelkesedés Németországban és Európában az energetikai szakemberektől a gazdasági szereplőkig, hogy a Lámpakoalíció összeomlása és a februári választások után jelentős fordulat következhet be a német zöldátállási stratégiában.
Azonban az alaptalan remények végleg szertefoszlottak a CDU–SPD–Zöldek megállapodásával: az Alkotmány szintjére bebetonozásra kerül a 2045-ös német klímasemlegesség, ami ettől kezdve kritizálhatatlanná teszi a lényegét tekintve változatlan zöldátállási stratégiát
– mondta lapunknak Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Hozzátette, hogy az alkotmányos rögzítés nem pusztán szimbolikus lépés. „Ettől kezdve minden jogilag vitás helyzetben a zöldátállási célok élveznek majd prioritást” – hangsúlyozta Tatár, rámutatva, hogy Németország ráadásul 5 évvel hamarabb (2045) kívánja elérni a klímasemlegességet, mint az EU egésze (2050).
A piaci alapon életképtelen zöldprojektek pedig további 100 milliárd euró forrást kapnak a most felállításra kerülő 500 milliárd eurós infrastruktúraalapból, fokozatosan, de teljesen kannibalizálva azt
– véli az elemző. Megjegyezte, hogy hiába élénkítik majd az adósságból finanszírozott megrendelések a gazdaságot, a német versenyképesség hanyatlása folytatódni fog. Mivel Magyarország fő kereskedelmi partneréről van szó, így számunkra is égetően fontos, hogy milyen irányba halad a német gazdaság.
Ezen a ponton a szakértővel áttekintettük, milyen stratégia hibákat követett el eddig a német gazdaságpolitika. Ezeket Merz a CDU kancellárjelöltjeként maga is hevesen kritizálta a kampány során:
A fenti, ideológiavezérelt zöldátállási stratégiának mostanra közismertek a következményei:
a más ipari országokhoz képest Európában és globálisan is egyedülállóan drága energia; a versenyképtelen termelési feltételek miatt menekülő, otthoni termelésüket feladó német vállalatok
– világított rá Tatár. A választási viták során – a migráció és a geopolitikai helyzet mellett – mindezek kiemelt kérdésekként szerepeltek, ezért joggal várhatta a német és európai közvélemény, hogy jelentős változások jönnek majd az új kormány megalakulásával. Ennek azonban nincs semmilyen jele, sőt.
A klímasemlegesség Alkotmányba betonozása szimbolikus lépésnek tűnik, de nem az.
Ettől kezdve minden jogilag vitás helyzetben a zöldátállási célok élveznek majd prioritást
– vetítette előre Tatár. A 2027-ben életbe lépő európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS II) például a Bloomberg számításai szerint 2029-re 27 százalékkal drágítja majd a közúti szállítási, 41 százalékkal pedig a fűtési költségeket, hogy a zöldtechnológiák alkalmazására kényszerítse a gazdasági szereplőket.
Számos európai ország hevesen ellenzi a rendszer hatálybalépését, de Berlinnek ezek után nem lesz választása, hiszen jogilag támadhatóvá válna
– mutatott rá az elemző. Megjegyezte, hogy mivel Németország 5 évvel hamarabb (2045) kívánja elérni a klímasemlegességet, mint az EU egésze (2050), a karbonárazás rendszere miatt egyre inkább dotálni fogják más tagállamok fosszilis termelését. Egész Európa pedig az amerikai és kínai fosszilis alapú termelést fogja vele támogatni.
A szakértő rávilágított egy súlyos ellentmondásra a német energiastratégiában. A késések miatt még meg sem kezdődött a 15–20 darab hidrogénfelhasználásra képes gázerőmű felépítése, amelyek feladata az időjárásfüggő energia kiegyenlítése a teljesen zöld energiatermelés elérkeztéig. Közben Németország hosszú távú szerződéseket köt LNG-szállítókkal az orosz gáz kiváltására.
Maga Merz a kampányban még 50 új német gázerőmű megépítésének szükségességéről beszélt Így azonban kissé „sűrű lesz a program”, hiszen 2045-re mindeközben már teljesen ki kell majd szállni az összes gázalapú tevékenységből.
„Mit akarhatnak még...?” – idézte az elemző Friedrich Merz CDU-vezér kifakadását a Zöldekkel kapcsolatban.
A Zöldek ugyanis nagyon magas árat kértek el azért cserébe, hogy támogassák a CDU–SPD-koalíciót az adósságfék kétharmadot igénylő eltörlésében és a rendkívüli méretű infrastruktúra és védelmi alap felállításában. A végeredmény lényegében az, hogy a radikális zöldátállási stratégia folytatódik, mintha a választásokon mindössze 12 százalékot elérő Zöldek a kormánykoalíció tagjai lennének. Csak immár sokkal nagyobb, adósságkibocsátásból finanszírozott erőforrások birtokában
– értékelt az elemző. Különösen sokatmondó, hogy ugyan ki van mondva a versenyképesség visszaszerzésének szükségessége, azonban ezzel kapcsolatban nem született semmilyen konkrét megállapodás a koalíciós tárgyalások során. Nincs szó a német gázkészlet kitermeléséről, de még csak a karbonmegkötés és -tárolás ipari alkalmazásáról sem.
„Ahogy a német atomerőművek is csak a kampányban kaptak fontos szerepet, de a koalíciós tárgyalások során már nem: nincs politikai akarat a még ép atomerőművek visszakapcsolására, sem pedig újak megépítésére”
– emlékeztetett Tatár, aki szerint épp az imént felsoroltak biztosíthatnák a német áramtermelés árának zuhanását és a német elektrifikáció hosszú távú versenyképességét. Mindezek helyett az egyetlen elképzelés az energiaárak leszorítására az áramárak állami támogatása, azaz az állam újabb beavatkozása: szó van például a kereskedelmi áram árának kilowattóránkénti 5 eurócenttel történő csökkentéséről.
Ez komikus módon épp a nemrég bevezetett adók csökkentésével történne, és évi 20 milliárd eurójába kerülne az adófizetőknek
– jegyezte meg. A szakértő szerint ez nagyon szerény lépés a problémák mélységéhez képest, és egyre messzebb visz a helyes megoldástól: azaz a bőséges és mindig rendelkezésre álló energiára, az alacsony termelési költségekre és a technológiai innovációra alapozott elektrifikációtól, ami például a kínai zöldátállás stratégiája.
Tatár kulcsfontosságú dilemmára is rávilágított: „Mostanra Peking olyan mértékben dominálja a zöldtechnológiát és a zöldeszközök gyártását, hogy Berlin hamarosan kénytelen lesz meghozni a kritikus döntést: a kínai eszközök segítségével, vagy azok távol tartásával kíván eljutni a gyorsan közeledő 2045-ös céljához.”
Figyelmeztetett: „Védővámok nélkül a német zöldátállási kiadások jelentős része a kínai beszállítók profitja lesz.” Ugyanakkor ha az a döntés születik, hogy az európai zöldátállás ne a kínai ipar termékeivel történjen, akkor a most dedikált német erőforrások már messze nem elegendőek, ráadásul nyitott kérdés, hogy támogatja-e Berlin a Kína elleni európai védővámok kiépítését, ami szinte azonnal az európai zöldátállás költségeinek megugrásához vezet majd.
Mindezek fényében már nem meglepő, hogy a tőkepiacok szerint az autógyártó Volkswagen vállalatcsoport piaci értéke mostanra alacsonyabb (55 milliárd euró), mint a haditechnikai eszközöket gyártó Rheinmetall vállalaté (61 milliárd euró), ami példátlan fordulat a német gazdaságtörténelemben
– mutatott rá a szakértő. Ezt „nem túl jó ómennek” nevezte a német export jövője szempontjából.
Zárásként egy szójátékkal érzékeltette a helyzet súlyosságát. Az európai és német zöldek által kedvelt mottó szerint, ha nem sikerül megmenteni a klímát, „nincsen egy »B« bolygónk”, de ezt meg is lehet fordítani: „Nincsen egy »B« német gazdaság, ha az első kiszorul a világpiacról.”
(Borítókép: Friedrich Merz 2025. március 18-án. Fotó: Lisi Niesner / Reuters)