A legelmaradottabb térségekben működő mikro- és kisvállalkozások 5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek fejlesztéseikhez – jelentette be az NGM államtitkára. Szabados Richárd támogatás elnyerésének feltételeit is ismertette.
A leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak a Demján Sándor Program részeként elérhető vissza nem térítendő EU-s támogatásra.
A GINOP Plusz-1.2.4-25 kódszámú pályázat az 50 fő alatti vállalkozások számára érhető el, vállalkozásonként 5 és 30 millió forint közötti támogatást lehet igényelni, ami a tervezett beruházás maximum 50 százalékát biztosítja.
Szabados Richárd, a Nemzetgazdaság Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerint a cél egyértelműen a négy leghátrányosabb helyzetű régióban:
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kkv-k több mint egyharmada működik a négy leghátrányosabb helyzetű régióban, ugyanakkor ezen régiók Magyarország területének közel 70 százalékát teszik ki. Az itt működő mikro- és kisvállalkozások a foglalkoztatottak 15 százalékának, nagyjából 700 ezer főnek adnak munkát. A kormány 2013-ban döntött a szabad vállalkozási zónák létrehozásáról, ennek keretében az ország társadalmi-gazdasági leszakadással leginkább érintett 47 térségét jelölték ki fejlesztendő területnek. Az érintett zónák száma azóta bővült, így ma a magyar települések több mint egyharmada a szabad vállalkozási zónákban helyezkedik el, a lakosság ötöde él ilyen területen.
A négy leghátrányosabb helyzetű régióban a mezőgazdaságon kívül összesen 313 ezer mikro- és kisvállalkozás működik, nekik nyílik meg most annak a lehetősége, hogy pályázzanak a versenyképességet erősítő támogatásra. A feltételeket a lehető legminimálisabbra igyekeztek szabni: mindössze egy lezárt üzleti évet és legalább 1 fős foglalkoztatotti létszámot várnak el a társaságoktól. Kedvező az is, hogy a vállalkozások a megítélt támogatás 50 százalékát a támogatási szerződés aláírását követően azonnal előlegként lehívhatják.
A támogatást a vidéki kkv-k
Szabados Richárd arra felhívta a figyelmet, hogy bizonyos vállalkozási területek cégei – így például a mezőgazdasági vagy épp a turisztikai területen működő vállalkozások – ezt a támogatást nem vehetik igénybe. Azok a cégek ugyanakkor pályázhatnak, akik a Demján Sándor Program más elemeire is jelentkeztek valamilyen fejlesztésre – értelemszerűen ugyanazt a fejlesztési célt nem lehet több támogatási forrásból megvalósítani, de más projektek esetében nem kizárt a párhuzamosítás.
Szabados Richárd elmondása szerint úgy számolnak, hogy a keretösszegből 1700-3300 vállalkozás kaphat fejlesztési pénzt.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a felhívás a mai napon megjelenik, április 24-től a kitöltőprogram is élesedik, majd másnaptól a többi Demján Sándor Program-ponthoz hasonló módon megnyílik az előregisztráció lehetősége az Irányító Hatóság által kezelt programelemnél is. A pályázatok benyújtása április 29-én 17 órától veszi kezdetét.
(Borítókép: Giulio Fornasar / Getty Images)