Index Vakbarát Hírportál

Az NGM is gyors költségvetést ígér

2015. március 17., kedd 14:42

Orbán Viktor bemondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig meg is csinálja: a kormány április végéig benyújtja a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek, amit a tavaszi ülésszak végéig el is fogadhat, írja az MTI.

A miniszterelnök még március 9-én, a külképviseleti vezetőknek tartott beszédében ígérte meg, hogy már a tavaszi ülésszak végén, vagyis nyár elején készen lehet a jövő évi büdzsé. (Hogy ez szakértők szerint mit jelent vagy mennyire jó ötlet, arról itt írtunk részletesebben.)

Az NGM-nél már el is kezdte a költségvetés tervezését

Az előrehozott határidőben ugyanúgy érvényesülnek az eljárási garanciák, ahogyan eddig, tehát a törvényjavaslatot a benyújtás előtt a Költségvetési Tanács fogja véleményezni. Az Állami Számvevőszéknek is lehetősége lesz a törvényben foglalt feladatát elvégezni

– írta a minisztérium az MTI-nek. Az NGM azt is közölte, hogy szintén áprilisban kell beadniuk az Európai Bizottságnak a konvergenciaprogramot, amin a büdzsével párhuzamosan dolgoznak.

Az NGM azt is szeretné, ha tudnánk: a költségvetés tervezése a kormány politikájának megfelelően a stabilitásra, az államadósság csökkenő pályán tartására, az alacsony államháztartási hiányra, egyúttal bővülő foglalkoztatásra és gazdasági teljesítményre épül.

Rovatok