Index Vakbarát Hírportál

A rászorulóknak nem segít költségvetés

2015. június 17., szerda 21:21

Nem sok jót tudtak elmondani a 2016-os költségvetésről azok a civil szervezetek, amelyek szerdán egy közös sajtótájékoztatón értékelték, hogy a hátrányos helyzetű csoportokat érintő kérdésekben mit tudnak kiolvasni a számokból. Bár több pénz lesz például lakástámogatásra vagy gyermekétkeztetésre, ezek pont a leginkább rászorulókat nem fogják elérni, sok dolognak, például a szakképzés átalakításnak vagy a pedagógusok átminősítésének pedig nincs igazán nyoma a költségvetésben.

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője szerint már maga az is problémás, hogy már most nyáron megszavazzák a költségvetést, fél évvel korábban, mint szokás, mert egy csomó olyan információ még nincs meg, ami szükséges lenne a jó tervezéshez. Nem tudni például, hogy a nemrég átalakított segélyezési rendszer hogyan működik majd, vagy hogy mire lesz elég a KLIK idei pénze. Fél év múlva már okosabb lehetne a Nemzetgazdasági Minisztérium és a tapasztalatokat be tudná építeni a tervezésbe, de így

fennáll a veszélye, hogy áthurcolja a 2015-ös problémáit a következő évre a költségvetés.

A lakhatási kérdésekkel foglalkozó Habitat for Humanity vezetője, Szekér András szerint már negyedik éve csökken a költségvetésben a lakástámogatásokra szánt összeg, erre jövőre 104 milliárdot szánna a kormány. Hogy ez hogyan oszlik meg különböző támogatásokra, azt nem lehet pontosan tudni, de a Habitat szerint a tavalyinál több juthat az alapvetően a középosztályt célzó kamattámogatásokra és egyéb, tulajdonszerzést segítő programokra, miközben az adósságválság kezelésére, bérlakásokra egyre kevesebb marad. Kisebb pénzből kell gazdálkodnia például a Nemzeti Eszközkezelőnek.

Gyermekétkeztetésre 10 milliárd forinttal többet szán a kormány, mint tavaly, összesen 71,74 milliárd forintot, de Kende Ágnes, a Gyerekesély Egyesület munkatársa szerint ez nincs összhangban azzal, hogy mennyivel több pénz kellene az óvodai, bölcsődei és nyári étkeztetés kiterjesztéséhez. Mindháromról beszélt korábban a kormány, különböző számok meg is jelentek, de azokhoz a 10 milliárd extra nem elég, így félő, hogy még ezzel az emeléssel sem lesz elég étel a leghátrányosabb helyzetű gyerekeknek.

Szintén leginkább a hátrányos helyzetű gyerekeket érinti a szakképzési rendszer átalakítása, egész pontosan két hét múlva elvileg már 300 szakiskola és szakközép kerül át a KLIK-től az NGM-hez, ennek viszont Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja szerint gyakorlatilag nincs nyoma a költségvetésben. A NGM költségvetésében egy milliárd forint van megjelölve a szakképzési rendszer átalakításához, pedig már júliustól Varga Mihályék felelnek a tanárok fizetéséért és minden egyéb költségért. Azt sem találta a PDSZ a költségvetésben, hogy a KLIK miből finanszírozza majd a tanári életpályamodellhez tartozó átminősítések utáni béremeléseket.

Egy pozitívumot is kiemeltek a civilek, bár az is olyan, amilyen: az Átlátszó munkatársa, Erdélyi Katalin szerint bár célzottan a korrupció elleni kiadások nincsenek a 2016-os költségvetésben sem, a korrupcióellenes hatóságként működő Nemzeti Védelmi Szolgálat költségvetése kétmilliárd forinttal bővül. Bár hogy azt mire fogják költeni, azt nem lehet tudni.

Rovatok