Index Vakbarát Hírportál

Ebből nem lesz nagy bürokráciacsökkentés

2016. április 30., szombat 12:24

Elég sok pénzt tervezett be pluszban az oktatásnak és az egészségügynek 2017-re a kormány, de az már nem egyértelmű, hogy ettől rendbe jön-e majd a két terület, amivel mostanában a legtöbb gond szokott lenni. A költségvetési tervezet alapján börtönökre, sportra és rendre akar még sokat költeni a kormány, és úgy látszik, nagyon nagyon nem lesz a bürokráciacsökkentés. Végignéztük a költségvetés tervezetének fontosabb részeit.

A héten benyújtott költségvetés számaiból az derül ki, hogy a költségvetés szinte mindenre többet költene egy kicsit 2017-ben, de ezek közül is kiemelkedik

 

Ez így első ránézésre azt jelenti, hogy a kormány valamit lépne az egészségügyi dolgozók és a tanárok tüntetéseire reagálva. Önmagában a források növelése még nem elég semmire, hiszen attól még működhet valami pocsékul, hogy több pénzt költenek rá. Politikai szempontból viszont még utóbbi esetben is fel lehet hozni a tüntetők ellen, hogy annak ellenére pattognak, hogy a kormány aztán tényleg mindent megtesz, hiszen ad pénzt. Pont ezért próbáltuk meg kibogarászni a költségvetésből, hogy mire lesz elég a források növelése ezeken a területeken, de más nagyobb kiadásoknak is utánamentünk.

Nem tiszta, hogy mi lesz a közoktatással

Az oktatási kiadásokat a költségvetés az elmúlt évekbe rendre alábecsülte. Ehhez még az is hozzájön, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eléggé el van adósodva, szóval az oktatásra félretett milliárdokból az adósságtörlesztés már alapból sok pénzt fog elvinni. A korábban bejelentett tervek alapján a Klik adósságára 100 milliárdot költenének. Mindez egyébként azt is jelenti, hogy bármennyire is azt ígérte Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára márciusban, hogy a Klik megszűnik, a 2017-es költségvetés számol vele, tehát a szervezet nem szűnik meg.

Egyébként az se egyértelmű, hogy hogy jön ki a 100 milliárd. A költségvetésben annyi látszik, hogy a közoktatásra félretett pénzt 28 milliárddal emelnék, az alapfokú oktatás pedig 9 milliárdnyi pluszpénzt kapna. Elképzelhető, hogy a 100 milliárd úgy jönne ki, hogy az egyéb oktatási kiadások tételből kapna a Klik. Ennek a keretét ugyanis egészen sok pénzzel, 149 milliárd forinttal emelték a 2017-es költségvetési tervezetben. Ebbe a kategóriába az oktatási rendszert kiegészítő szolgáltatások, például az étkeztetés, a kréta, a kollégium költségei és hasonlók tartoznak.

A felsőoktatásra viszont egész sok pénz, 84 milliárd forint jutna pluszban.

A felsőoktatáson belül a bérek emelésére, a Testnevelési Egyetem új kampuszának építésére, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszának fejlesztésére megy majd el a pénz.

A közoktatásban és a felsőoktatásban is lesz béremelés, mégpedig a 2013-ban indult életpályamodell alapján: a közoktatásban 2017 szeptemberétől attól függően, hogy egy pedagógus milyen végzettséggel és hány éve dolgozik, 3-15 ezer forintos fizetésemelés lesz, a felsőoktatásban pedig 5 százalékkal nőnek a bérek.

Kapnak pénzt a nővérek

Az egészségügyi dolgozók tiltakozását meghallva, vagy épp a dolgozók száját befogni szándékozva a kormány az egészségügyben is tervez valamennyi béremelést, de egyelőre a költségvetésből nem derülnek ki ezzel kapcsolatos pontos számok. A tervezet csak annyit említ, hogy a költségvetésben betervezték az emelést. Nemrég arról is szó volt, hogy a mentősök számára is életpályamodellt dolgoznak ki, azonban 2017-re a költségvetés még nem tervezett be nekik béremelést.

És hogy mennyi pénz lesz béremelésre az egészségügyben? Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár nemrég 85 milliárd forintról beszélt, de korábban még 100 milliárd forintnyi béremelésre félretett pénzről is volt szó, de a tárgyalások még folynak az ügyben, úgyhogy a végleges számokat egyelőre nem lehet tudni.

Az biztos, hogy összességében 164,4 milliárd forinttal többet terveztek be ennek a területnek, ez a pénz pedig a kórházi ellátásra megy majd el. Az egészségügy más területeire, például a fogorvosokra vagy a háziorvosokra viszont ugyanannyi pénz jut majd, mint tavaly.

Sokba kerül a rend és a bürokrácia is

Rendvédelemre és közbiztonságra a kormány csaknem 200 milliárd forinttal tervez többet költeni 2017-ben 2016-hoz képest. Hogy ez mire megy el? A rendvédelmi és honvédelmi dolgozók 2017-ben is kapnak öt százaléknyi fizetésemelést, és a rendőrségnél is emelik a fizetéseket. Szintén nagyobb rendvédelmi kiadás a terrorelhárítás és a titkosszolgálatok költségvetésének növelése, illetve börtönépítésekre is 22,7 milliárd forint van félretéve.

A már említett területeken egyébként még van pár terület, ahol növelik az állami dolgozók fizetését:

Közben a költségvetés tervezetéből az is kiderül, hogy a Lázár János által beharangozott bürokráciacsökkentből 2017-ben nem lesz semmi: ahogy azt a Portfolio kiszúrta,

a közszférában a bruttó átlagos 5,1 százalékos bérnövekedés mellett a foglalkoztatottak száma is 0,9 százalékkal növekedik.

Sportra és közmunkára is jut

Szintén elég sok pénz, csaknem 100 milliárd forinttal több pénz marad 2017-re társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra.  Ezek közül a legnagyobb tétel a nyugdíjemelés, ami az inflációt követi, és amelyre nagyjából 60 milliárddal többet terveztek be, mint 2016-ra. Érdekes, hogy a munkanélküli ellátásokra annak ellenére költenek csaknem ötödével többet, hogy a foglalkoztatás közben nő. Az a magyarázat erre, hogy 2017-től a közmunka is beszámít majd a munkanélküli státusz megkapásához szükséges időbe, ami miatt nőnek a kiadások.

Annak ellenére, hogy kormány már arról beszél, hogy csökkenteni akarják a közmunkások számát, a költségvetési keretszámokon ez nem igazán látszik, hogy az idei 340 milliárd után jövőre 325 milliárd forintot terveztek be erre a célra.

Attól sem kell tartani, hogy a kormány másik kedvenc kiadási tételére kevesebb pénz jutna 2017-ben:

a sport direkt támogatásai 178 milliárdra nőnek, ami csaknem ötödével több pénz, amennyit 2016-ban erre költött a büdzsé.

És akkor a végére még néhány kiadási tétel, aminek sokan nem szoktak annyira örülni:

A cikkhez felhasználtuk a Portfolio és a Napi cikkét is.

Rovatok