Index Vakbarát Hírportál

Idén nem vezetik ki a letelepedési kötvényt

2016. december 13., kedd 08:14

Bár elméleti lehetőség lenne rá, hogy kivételes helyzetben összehívják az Országgyűlést a téli szünetben, ez aligha fog bekövetkezni, így viszont gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy az idén nem törlik el a letelepedésikötvény-programot - írja az Mno.hu.

A lap cikke szerint Rogán Antal kabinetminiszter és a program kitalálója december elején a Hír TV kérdésére már utalt arra, hogy csak jövőre szűnhet meg a konstrukció. Az is arra utal, hogy még nem szűnik meg a program, hogy kínai ügyfelekre specializált Hungarian State Special Debt Fund és partnerei úgy reklámozzák a programot, hogy 2017 első negyedévében még biztosan lehet majd letelepedési kötvényt vásárolni.

Vasárnap pedig az Alfahír.hu írta meg, hogy jövő áprilisban az azerbajdzsáni, valamint a kazahsztáni expón is ott lesz a VolDan Investments Ltd. közvetítővállalkozás, ami többek között például Dél-Afrikában és Kenyában árulja a magyar kötvényeket.

A programban november végéig 4033 külföldi szerzett tartózkodási engedélyt Magyarországon. A Jobbik szerint ez ugyanolyan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint a menekültek beáramlása, a többi ellenzéki párt pedig azzal bírálta a konstrukciót, hogy nem éri meg az országnak, csak a Rogán-Habony-féle üzleti körnek.

A Jobbik a program megszüntetéséhez kötötte a kvótás alkotmánymódosítás megszavazását, de a Fidesz nem engedett a zsarolásnak, így a módosítás elbukott. A kormány ugyanakkor azt ígérte, maguktól is meg fogják szüntetni a programot, mivel az ország jobb gazdasági helyzete miatt nincs már rá szükség.

Rovatok