Index Vakbarát Hírportál

Adót emel több önkormányzat is

2017. február 22., szerda 07:52

Idén az idegenforgalmi adókból származó bevételek (ifa) után az önkormányzatoknak fizetett állami hozzájárulás 1,55 forintról 1 forintra csökkent, amit a turisztikailag frekventált települések  különböző módokon próbálnak ellensúlyozni - írja a Világgazdaság.

Zalakaros 80 millió, Hévíz 280 millió forintos bevételkiesésre számít az állami hozzájárulás csökkenése miatt. Zalakaros önkormányzata a bevételcsökkenés kompenzálása érdekében

Hévíz elsősorban a működési kiadások csökkentésével, illetve belső átszervezésekkel próbálta meg ellensúlyozni az állami támogatás csökkentését. Az idegenforgalmi célú költéseikhez és a fejlesztési tervekhez nem nyúltak hozzá.

Zamárdi szintén megemelte ötven forinttal az idegenforgalmi adót, ahogy számos dél-balatoni település is hasonlóan oldotta meg a bevételkiesést. A bevételcsökkenés kompenzálása végett Balatonföldváron fizetősek lesznek egyes parkolók, Balatonszárszón pedig a tavaly fizetőssé nyilvánított strand bevételeiből pótolják a kiesést.

Rovatok