Index Vakbarát Hírportál

Jövő nyáron jön az újabb adós próbálkozás

2017. augusztus 17., csütörtök 12:51

Eredetileg idén júliustól kellett volna a számlázóprogramoknak képesnek lenniük arra, hogy a százezer forint feletti áfát tartalmazó számlákat azonnal megküldjék a NAV-nak is. Csak ezt elrontotta az NGM, ilyen hamar butaság lett volna megpróbálni átállni, ezért most jövő július az új határidő. 

A Grant Thornton cég most arra figyelmeztet, hogy az NGM nyáron már feltette a vonatkozó 120 oldalas rendelettervezetét a honlapjára, szóval a cégeknek nagyjából egy évük van megfelelni ennek. Ebben az egyik lényeges elem, hogy legfeljebb 24 óra alatt kell eljuttatni a számla adattartalmát a NAV-hoz, egyébként viszonylag sejthető elvárásokkal találkozhatnak elvileg a cégek.

Az állam szerint az egyszeri befektetések után mindez majd adminisztratív könnyebbséget jelent a tisztességes cégeknek. Legalábbis erre most csináltak hatásvizsgálatot. Amit sajnos részleteiben nem ismerhetünk meg, mert nagyjából 8 sor az egész. Három darab szám is szerepel ebben pár soros hatásvizsgálatban, ebből megtudhatjuk, hogy 18,5 milliárdba fog kerülni az egész rendszer kifejlesztése az államnak, plusz a rendszer üzemeltetése évi 300 millió plusz 1,22 milliárd forint lesz. 

Rovatok