Index Vakbarát Hírportál

A Google és a Facebook a legnagyobb magyar adótartozók közt

2017. december 12., kedd 16:20

Feltették a NAV a szégyenlistára őket, de pontosan nem árulják el a tartozás mennyiségét. Az egész magyar reklámpiac egyik legnagyobb problémája áll a háttérben. Egyelőre hiába kezdett el pattogni a kormány, ezt valószínűleg uniós szinten lehet érdemben kezelni.

Nem tudni, hogy mennyi adóval tartozik papíron nekünk a Google és a Facebook, de biztosan több mint százmillóval. Felkerültek ugyanis a legnagyobb adótartozók közé, írja a Mandiner. A témáról tavaly írtunk egy alaposabb cikket, a probléma a reklámadó körül forog. 

A két cég ugyanis reklámoz magyarul is, itteni cégek megrendeléséből is, ami alapán a létrejött értékből éppenséggel adózhatnának is valamit. De nekünk ráadásul külön van reklámadónk is, amit az ő esetükben úgy mérünk, hogy a magyarországi cégek jelentik, hogy mennyit reklámoztak az ilyen a nagy techcégeken keresztül. Már 2015 óta gyűlnek ezek az adatok elvileg, ezek alapján mondhatott a NAV egy pontosabb adótartozást. A NAV egyébként nem árulta el nekünk, hogy mennyivel is tartozik szerintük a két emlegetett cég. 

A Google és a Facebook azonban magasról tesz a magyar kormány próbálkozásaira, ahogy tették ezt a problémát korábban felismerő, és fajsúlyosabb országok kormányainál is jellemzően.  Az ő érvelésük annyi, hogy ők az EU-ban írországi központjuk alapján tevékenykednek. Ezért az ottani adószabályok érvényesek rájuk, és nem fognak kétszer adózni ugyanazért a tevékenységért, arról pedig nem tehetnek, hogy nálunk magasabbak az adók. Már csak azért is, mert az írországi adóbefizetésük érdemben rendre nulla körüli a nap végén jó ideje.  

Még az érdekes, hogy a két nagy cégnek lett adószáma, pedig az írországi cégeikkel szerepelnek az adózók között. Azt ne mtudni, hogy ezt ők kérték-e valami gazdasági tevékenységhez, vagy NAV adta nekik ajándékba, hogy szerepelhessenek az adótartozók között. 

Az ügy azért is komoly egyébként, mert a Google és a Facebook egyes becslések szerint a magyar reklámpiac bevételeinek nagyjából a nyolcadát is összeszedheti, miközben közhelyszámba megy, hogy ez után nem igazán fizetnek adót. Ez a hazai cégekkel szemben különösen igazságtalan, hiszen a magyar cégeket utoléri a NAV, tehát a helyzet még a versenyt is torzítja. De általában véve is a reklámadónak eddig az lett a legerősebb iparági hatása, hogy a külföldi cégek igen komoly elénybe kerültek a magyarországiakhoz képest. 

A Google és más nagyobb techcégek egyes országokban egyébként fizetnek valamennyi adót. Az Amazon már jelezte, hogy végül belemenne valamiféle egyenlőbb teherviselésbe, a Facebook pedig pont most jelentette be, hogy szándékozik valamennyivel tisztességesebb mértékű adót fizetni az európai országokban, írja a Politico.  

(Borítókép: Paul Marotta / Getty Images Hungary)

Rovatok