Index Vakbarát Hírportál

A NAV megbüntette a kutyapárt elnökét a Soros-pénzek miatt

2019. november 21., csütörtök 14:18

Százezer forintra büntette a NAV Kovács Gergelyt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét, amiért a párt még tavasszal Soros György, Jean-Claude Juncker és más politikusok, illetve közszereplők képével ellátott játék pénzeket gyártott és árult – írja a Szabad Pécs.

A Soros-pénz-sorozat kapcsán a NAV „pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértés” miatt indított eljárást, ez zárult le most. A forintra emlékeztető színű és feliratú, de attól azért tapintásra is nagyon eltérő, gyakorlatilag játék pénznek tekinthető bankókon különböző, az Orbán-kormány által démonizált vagy kritizált figurák voltak láthatók: 

A Soros-pénzek annyira nem hasonlítanak a valódi pénzre, hogy Pécsen valaki ugyan próbált ilyennel fizetni egy trafikban, de nyilván rögtön lebukott. A kamupénzekből amúgy az MKKP többet adott el azután, hogy a NAV vizsgálatot indított. 

A pécsi portál úgy tudja, Kovács Gergely szerdán kapta meg a határozatot arról, hogy szabálysértést követett el, és 30 napon belül be kell fizetnie 100 ezer forintot. A határozatban az is szerepel, hogy a NAV elkobozza azt a két darab sorosos tízezrest, amelyet a vizsgálat során nyilvántartásba vett. 

Rovatok