Index Vakbarát Hírportál

Augusztusban a kormány állja a cechet a brit éttermekben

2020. július 8., szerda 16:09 | aznap frissítve

Jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen költségvetési támogatásával segíti a brit kormány a koronavírus-járványt súlyosan megszenvedő vendéglátó és turisztikai ágazat újraindulását – közölte szerdán a brit pénzügyminiszter. Rishi Sunak a londoni alsóházban ismertette a kormány átfogó gazdaságélénkítő csomagtervét, amelynek részeként

augusztusban az ételek és italok árából fejenként 50 százalékot, de legfeljebb 10 fontot (csaknem négyezer forintot) az állam fizet

a programhoz csatlakozó éttermekben, kávézókban, pubokban és más olyan vendéglátóhelyeken, amelyek ételt szolgálnak fel. A költségvetésből fedezett árengedmény augusztus minden hetében hétfőtől szerdáig érvényes.

Sunak emellett azt is közölte, hogy jövő szerdától január 12-ig a jelenlegi 20 százalékról 5 százalékra csökkentik a vendéglátói és a turisztikai ágazat szolgáltatásaira kirótt áfát. A pénzügyminiszter szerint ez önmagában 4 milliárd font (1600 milliárd forint) értékű ösztönző csomagnak felel meg. (MTI)

Rovatok