Index Vakbarát Hírportál

Egy tollvonással 300 milliárdot vett ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból

2020. július 15., szerda 08:55

A keddi Magyar Közlönyben megjelent határozatával 301 milliárd forintot csoportosított át a koronavírus-járvány alatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a kormány – írja a Portfolio.

Az összegből a legtöbb pénz, 40 milliárd forint a Magyar Falu Programnak megy, 63,9 millió forint, de több tételben összesen 39 milliárd jut vasúti szállításra is, 20 milliárdos támogatást kap a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., vagyis a kukaholding, és kap egy több mint 15 milliárd forintos tőkeemelést a Paks II. Atomerőmű Zrt. Ezenkívül jut még pénz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek ingatlanberuházásokra, a Klebelsberg Központnak felújításokra és a Pénzügyminisztérium Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságának is. 

A Gazdaságvédelmi Alapot 1346 milliárd forinttal hozta létre a kormány a járvány alatt bevezetett gazdasági válságkezelő intézkedéseinek részeként. Nem ez az első alkalom, hogy kivontak pénzt az alapból, júniusban már két részletben összesen 269 milliárd forintot csoportosítottak át, így ezekkel együtt most már 570 milliárd forintot vett ki belőle a kormány, az eredeti összeg 42 százalékát. 

A Portfolio tételesen összeszedte, hogy most mire mennyit csoportosított át a kormány: 

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok