Index Vakbarát Hírportál

A diákminimálbért tárgyalja a parlament

2015. június 1., hétfő 08:51

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint jelenleg az iskolaszövetkezetek túlságosan alacsony, nyomott árakkal dolgoznak sok esetben, és "nem is teljesen csak a legális szektorban", írja az MTI.

Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre

- mondta Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Czomba arról is beszélt, hogy Magyarországon nem jellemző a tanulmányok melletti munkavégzés, ezt a rátát szeretnék javítani. Ezért olyan jogszabályi környezetet, ösztönzőket szeretnének kialakítani, amik segítik a fiatalok iskola melletti munkavállalását, ami előnyös a későbbi elhelyezkedés szempontjából is.

Czomba elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal február-áprilisi adatai szerint mintegy 73 ezerrel nőtt éves összehasonlításban a foglalkoztatottak száma, 60 ezer új munkahely a versenyszférából kerül ki.

A hazai össztermék (GDP) 3-5 százalékos növekedése mellett 60-70 ezer új munkahely várható el a versenyszférától az államtitkár szerint. Ha ez a tendencia fennmarad, akkor nem lesz olyan év, amikor 400 ezer embernek kell közmunka keretében munkát adni, mert nem lesz ennyi ember a munkaügyi regiszterben.

Rovatok