Kedden elfogadta a parlament azt a módosító javaslatot, ami lehetővé teszi, hogy az önkormányzat idénymunkára kölcsönadja a közmunkásokat, és három hónapra kizárja a közmunkából azokat, akik nem szeretnének ezzel a lehetőséggel élni. Mivel nem olyan régen azt már megnéztük, hogy ez miért lehetne jó, de várhatóan miért lesz inkább rossz, most inkább nézzük meg, hol tart a magyar közgazdaság-tudomány a közmunkaprogram értékelésében.

Egy nappal a parlament szavazása előtt jelent meg az MTA átfogó tanulmánykötete, ami majdnem 300 oldalon elemzi a kormány kedvenc programját. Az MTA közgazdászai már egyre több mindent meg tudnak mondani arról, hogy kik vannak a programban, és ez milyen hatással van rájuk,

merthogy arra, amire elvileg kitalálták, biztos nem.

Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja hosszú gyűjtögetéssel összeállított egy átfogó adatbázist, amivel elég jól, bár a kutatók szerint sem tökéletesen lehet elemezni a magyarországi közfoglalkoztatást. Az egész kötet egy kincsesbánya azoknak, akiket egy kicsit is érdekel, hogy mi az isten is az a program, amiben már több ember dolgozik, mint ahány tanár van az országban, és amire 270 milliárd forintot költ el idén a kormány. Mi viszont most csak három rövid, de elég fontos kérdést járunk körbe.

Hova segít vissza a közmunka?

Hát, statisztikailag leginkább a regisztrált munkanélküliségbe vagy a közmunkába, legalábbis ezt mutatják az adatok, amiket Cseres-Gergely Zsombor és Molnár György elemez a kötetben. A kutatók azt nézték meg, hogy mit csináltak az emberek fél évvel azután, hogy véget ért a közfoglalkoztatási periódus, amire behívták.

Azt találták, hogy annak az 517 730 embernek, aki 2011–12-ben részt vett közmunkaprogramban, 180 nappal később majdnem

• a fele ismét regisztrált munkanélküli volt,
• 34 százaléka ismét a közfoglalkoztatásban találta magát,
• és csak 13,3 százalék dolgozott a nyílt munkaerőpiacon,
• miközben 6,7 százalékról nem lehet tudni, mi van vele.

Az adatok azt mutatják, hogy

Ez azért is szomorú, mert a közmunkaprogram célja elvileg pont az lenne, hogy visszasegítse az embereket a munkaerőpiacra.

Annak az esélye, hogy valaki rendes állásban tud elhelyezkedni a közmunka után nagyobb

• a fiatalabbaknál,
• az iskolázottabbaknál,
• a pályakezdőknél,
• a nőknél,
• azoknál, akik hat, és nem nyolc órában dolgoznak a közmunkában,
• és azoknál, akik részt vettek valamilyen más, a közmunkától független aktív munkaerő-piaci programban.

A közfoglalkoztatásban adott képzések is inkább a közmunkába, mint a nyílt piaci elhelyezkedés felé vezetnek. Érdekes és szomorú eredmény az is, hogy a kutatás szerint legnagyobb eséllyel a szakmunkás végzettségűek kerülnek vissza a közmunkából a közmunkába, pedig a kormány éppen most alakítja át az oktatási rendszert, hogy még többen legyenek a szakiskolások.

Az is látszik az MTA által összeszedett adatokból, hogy nyáron sokkal nagyobb eséllyel lépnek ki a nyílt piacra azok, akik korábban közmunkások voltak, télen és tavasszal pedig újabb belépési hullám jön a közmunkába. Ehhez hozzátehetjük, hogy ez várhatóan még inkább így lesz a kedden megszavazott módosítás után, amivel az állam a közfoglalkoztatottak nyílt piaci kilépésére is rátette a kezét.

Ahogy Cseres-Gergely Zsombor és Molnár Gyula fogalmaz a kötetbe írt fejezetükben,

ha már valaki a közfoglalkoztatással kapcsolatba kerül, akkor annál nagyobb az esélye a kilépésre, minél gyengébb az oda fűződő kapcsolata.

Akik viszont már régebb óta benne vannak a munkanélküli rendszerben, vagyis régebb óta regisztrált munkanélküliek, azok nagyobb eséllyel jelennek majd meg megint munkanélküliként, mint közmunkásként, vagy máshogy fogalmazva, a frissen a rendszerbe kerülőket jobban beszippantja a közmunka, mint azokat, akik már hosszú ideje munkanélküliek.

Ezek hírből sem ismerik a munkát?

A kormány magyarázata szerint azért jó, ha segély helyett munkát adnak az embereknek, mert sokan, akik a közmunkába kerülnek, nem nagyon tudják, milyen az a munka, sőt, talán már a szüleik sem dolgoztak, így már az is segíti majd az elhelyezkedésüket, hogy a közfoglalkoztatásban megtanulják, hogy milyen dolgozni.

Az MTA kutatásai azt is megmutatják, hogy ez egyszerűen nem igaz, a közmunkások jó részének volt korábban legális, bejelentett, legalább minimálbért fizető munkája. Köllő János közgazdász azt vizsgálta egy 25 ezer fős minta alapján, hogy mit és hol dolgoztak 2003 és 2010 között azok, akik 2011 végén már közmunkások voltak. A 2011-ben a közmunkába bekerültek foglalkoztatási rátája elég alacsony, 25 százalék volt, ami rosszabb, mint a 0–8 osztályt végzettek átlaga, viszont Köllő becslése szerint a vizsgált 7 évben

átlagosan 17-20 hónapot, ami idő alatt az országos átlag kereset nagyjából felét keresték meg, szemben a közmunkában kapott 37-41 százalékkal.

Akiknek volt piaci munkája ez alatt az idő alatt, azok

• átlagosan három helyen dolgoztak, és kétharmaduk legalább kétszer kapott állást valamilyen munkahelyen,
• egy munkahelyen átlagosan 5,6 hónapot voltak,
• a megkezdett munkaviszonyok 60 százaléka három hónapnál rövidebb ideig tartott.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy ha kaptak is munkát azok az emberek, akik később közmunkások lettek, tipikusan rövidebb epizódokban dolgoztak különböző helyeken, hosszú távú, fix munkahelyet nem igazán találtak. Ebből pedig Köllő szerint azt is következik, hogy

Valódi segítség tehát az lenne, ha a rendszer igyekezne minél gyakrabban állást találni, erre viszont a közfoglalkoztatás teljesen alkalmatlan, mert

A ki­számíthatatlan időpontokban érkező, kiszámíthatatlan hosszúságú munkára szóló „behívó” nemcsak a megélhetéshez elengedhetetlen informális munkát akadályozza, hanem az álláskeresést is.

Ami tehát segítene abban, hogy a közmunka elérje azt a célját, amiért elvileg létezik, az az lenne, ha felszámolnának minden olyan szabályozási elemet, ami akadályozza, hogy az emberek rövidebb távra szóló állásokat kapjanak.

Az sem segít abban, hogy az emberek visszataláljanak a munkaerőpiacra, hogy a közmunkások elsöprő többsége más dolgozóktól teljesen elszigetelten, szegregáltan dolgozik, így esélye sincs arra, hogy esetleg megragadjon valamilyen munkahelyen. 2013-ban abból a több mint 116 ezer fős és 4532 telephelyet vizsgáló mintából, amit Köllő használt

• átlagosan a dolgozók 80 százaléka közmunkás volt,
• a munkahelyek 40 százalékában a dolgozók 90 százaléka volt közmunkás,
• és csak a közfoglalkoztatottak 25 százaléka dolgozott olyan helyen, ahol legalább a dolgozók negyede rendes alkalmazott volt,
• a képzetlen, csak általános iskolát végzett, vagy még azt sem kijáró közmunkások átlagosan a telephelyükön dolgozók 93 százalékát teszik ki, vagyis olyan helyeken dolgoznak, ahol csak 7 százalék nem közmunkás.
• A képzetlenek 36 százalékának pedig legfeljebb a munkavezetője nem közmunkás.

Ez persze sok helyen azért van így, mert a településen gyakorlatilag nincs munka, így nem csoda, ha a közmunkások csak más közmunkásokkal tudnak együtt dolgozni. Az ilyen helyeken viszont Köllő szerint

Az ilyen településeken nincs piac, ahová vissza lehetne integrálni az embereket, így a minimálbérnél alacsonyabb fizetés nem ösztönöz semmire.

Ahol nagy a munkanélküliség, ott sok a közmunka?

A közmunkaprogram nemcsak alkalmatlan arra, hogy az állítólagos célját elérje, de még csak nem is céloz igazán jól, vagyis nem feltétlenül azokon a helyeken van sok közmunkásra pénz, ahol tényleg nagyon magas a munkanélküliség – legalábbis erre lehet következtetni az MTA Regionális Kutatások Intézetében dolgozó Czifrusz Márton fejezetéből. Ha ránézünk a térképre, és megnézzük, hogy melyik településeken sok a regisztrált munkanélküli, és hol sok a közmunkás, a két kép nem teljesen fedné egymást.

A közmunkaprogram tipikusan

• kelet-magyarországi és
• kistelepülési program,

sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy azt a munkanélküliek száma indokolná. A nagyobb városokba például aránytalanul kevés forrás és így közmunkás jut a munkanélküliséghez képest, ami Czirfusz szerint azért problémás, mert a közmunka nélkül sok segélyt sem lehet megkapni, így az itteni munkanélkülieknek sokkal kevesebb esélyük van arra, hogy segélyt kapjanak.

Azt, hogy a közmunkaprogram mennyire mellélő, leginkább az mutatja, hogy Czirfusz elemzése szerint

Ez pedig csak romlott 2011 óta, akkor még csak a munkanapok 26 százaléka mehetett volna jobb helyre.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek megsegítésére kitalált Start-mintaprogramoknál ez a megoszlás még rosszabb, Tolna megyében például majdnem 4 egész munkanap és a vele járó forrás olyan településekre jut, ahol amúgy nem olyan súlyos a munkanélküliség, mint máshol. Ezt persze részben magyarázza, hogy a Start-forrásokra az önkormányzatoknak kell pályázniuk, így ennek az elosztása inkább függ a polgármesterek aktivitásától, mint attól, hogy mennyire szorul rá a közmunkára az adott község.

Borítókép: Komka Péter / MTI