Index Vakbarát Hírportál

Négyezer mérnök hiányzik Magyarországról

2015. szeptember 22., kedd 15:28 | aznap frissítve

Folyamatosan növekszik a betöltetlen mérnöki állások száma, jelenleg mintegy 4 ezer mérnököt keresnek Magyarországon - ez derült ki az Experis Hungary nevű cég legfrissebb felméréséből, amit a műszaki nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) felkérésére készített.  Az adatot Ábrahám László elnöke ismertetett kedden sajtótájékoztatón Budapesten, aki az MTI beszámolója szerint azt is elmondta, hogy számításaik szerint 

a szabad mérnöki állások betöltésével 50 milliárd forinttal növekedhetne a termelés.

Ábrahám László úgy látja,  többek között azért van munkaerőhiány, mert az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy mit is jelent mérnöknek lenni i szakma mibenlétével és lehetőségeivel. Emellett pedig az oktatás sem fektet elegendő hangsúlyt a gyakorlati tudás elsajátítására, ezért gyakran nem piacképesek a frissen végzett mérnökök.

De milyen embereket keresnek az olyan magyarországi multik, mint a LEGO, a Continental vagy a Mol? Az EJMSZ szerint alapvetően mérnöki gondolkodású, megoldáscentrikus, több nyelven beszélő, képzett munkaerőt keresnek a vállalatok, akiknek a kinevelése az iskolák és egyetemek feladata, a specifikus tudást viszont a cégeknél is el lehet sajátítani.

Rovatok