Baromi sok elkeserítő dolog történt a pénzügyi válság alatt, emberek milliói elvesztették a megtakarításaikat, a nyugdíjukat, a házukat, az állásukat, viszont talán semmilyen statisztika nem volt a válság éveiben annyira elszomorító, mint a fiatalok munkanélkülisége.
A fiatalok között Európában kétszer-háromszor akkora volt a munkanélküliség és máshol is emberek ezrei jöttek ki az iskolából nagy reményekkel, csak hogy azzal szembesüljenek, hogy alig van valamilyen lehetőségük a munkaerőpiacon.
Az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éppen ezért kiemelten foglalkozott az elmúlt években azzal, hogy hogyan alakulnak a fiatalok lehetőségei a munkaerőpiacon, és hogy mit lehetne tenni azért, hogy javuljon a helyzet. Ezzel foglalkozik a csütörtökön megjelent jelentésük is, amiből röviden az derül ki, hogy
Fiatal munkavállalóknak azok a 15-24 évesek számítanak, akik dolgoznak vagy dolgoznának, iskola mellett, után vagy helyett. Közöttük már egy ideje elég nagy a munkanélküliség, amire a válság csak rátett egy lapáttal. Ahogy az az ILO ábráján látszik, a fiatalok munkanélküliségi rátája globálisan mindig is 10 százalék fölött volt, 2005-ben volt eddig a legrosszabb, amikor 13,4 százalékos volt.
Ez aztán 2007-re 12 százalék alá csökkent, hogy aztán a válság alatt és után megint emelkedjen. 2009 óta már valamennyivel javult a helyzet, 3,3 millióval kevesebb fiatal van most állás nélkül, mint 2009-ben, bár közben a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája magasabb, mint akkor volt.
Persze itt van egy ellentmondás: hogy lehetnek kevesebben munka nélkül, ha a munkanélküliségi ráta közben nagyobb? A titok nyitja az oktatás:
így 24 év alatt kevesebben keresnek munkát. Ettől csökken azoknak a száma, akik egyáltalán dolgoznának, egész pontosan 2,7 százalékkal csökkent 2007 és 2014 között. Viszont akik dolgoznának, azok között 13 százalék valószínűleg nem fog tudni elhelyezkedni az idén. Összehasonlításként a teljes munkaképes népességnek 2014-ben az 5,9 százaléka volt hivatalosan is munka nélkül.
Persze van ahol ennél jobb, máshol meg sokkal rosszabb a helyzet. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában a legrosszabb fiatal munkavállalónak lenni, itt 28-30 százalék nem talál munkát, míg Dél- és Kelet-Ázsiában csak 9-10 százalék. Az Európa Unió valahol a kettő között van, itt 2012-ben még 18 százalék volt munka nélkül, ez tavalyra már 16,6 százalékra csökkent.
Emögött viszont az van, hogy vannak olyan országok, mint Görögország vagy Spanyolország, ahol előbb a válság, aztán az arra adott megszorító válasz miatt most 2014-ben a fiatalok több mint felének nem volt munkája, és ott van Németország vagy Ausztria, ahol csak 10 százalék vagy még annál is kevesebb nincs állásban, de szeretne lenni. Magyarországon a válság alatt kicsit romlott a helyzet a válság alatt, de 2014-re nagyjából visszatért a ráta 20 százalék alá, ahol még 2008-ban volt.
Sokan, egyre többen pedig nem találnak, csak részmunkaidős vagy határozott idejű szerződéses munkát, 2013-ban az OECD országokban a fiatalok 30 százaléka dolgozott így, míg 2000-ben csak 20.
Ez persze egyrészt nem is biztos, hogy baj, mert van, aki nem akar teljes munkaidőben dolgozni egy helyen, jobban szeret szabadúszó lenni vagy egyszerre több helyen kipróbálni magát. De egyre többen vannak azok is, akik dolgoznának teljes állásban, de nem találtak olyan munkát, Görögországban például ilyen a részmunkaidőben dolgozók 70 százaléka. Olyan állást, amilyet szeretnének, elég lassan találnak a fiatalok az egész világon. Az ILO jelentése szerint
vagy az elképzelésüknek megfelelő részmunkaidős vagy szabadúszó melót találjanak a fiatalok, amilyennel meg vannak elégedve. Ebben viszont rengeteget számít az oktatás: aki egyetemet vagy főiskolát végzett, az átlagosan háromszor olyan gyorsan talál olyan munkát, amivel meg van elégedve, mint az, aki csak az általánost járta ki. Ez számokra lefordítva annyit jelent, hogy egy diplomával a táskájában átlagosan 9,7 hónapot keresgélnek a fiatalok egy olyan munkáért, amiben biztonságban érzik magukat, míg egy általános iskolai bizonyítvány osztás után ez két és fél évbe is beletelik.
Mit lehetne tenni, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni a fiatalok? Hát az például nem árt, ha nő a gazdaság, főleg azok a szektorok, ahol sok munkaerő kell. Ahogy ez magától nem megy, ott az ILO szerint lehetne pénzt vágni a problémához, vagyis költségvetési támogatásokkal és ösztönzőkkel segíteni azokat iparágakat, amik fel tudnák szívni a dolgozni vágyó tízen-huszonéveseket.
Aktív munkaerőpiaci politikával, képzésekkel, munkaközvetítéssel és más eszközökkel pedig azt is meg lehetne oldani, hogy a fiatalok olyan tudással rendelkezzenek, amilyenek éppen kellenek a piacon, és így könnyebben átsegítsék őket az iskolából a munkába. Támogatásokkal pedig arra is lehet ösztönözni a cégeket, hogy ha lehet, akkor munkakezdő fiatalokat. A jelentés szerint az ilyen programokra költött közpénz jelentősen emeli a dolgozó fiatalok arányát.
Ehhez persze pénz kell meg politikai akarat. Az akarat még csak meg is lenne minden kormányzatban a világon, hiszen ki ne mondaná, hogy rendes munkát akar adni a fiataloknak, legtöbbször inkább a pénz hiányzik. Az ENSZ nemrég meghirdetett 2030-as fejlesztési céljaiba is beleírták, hogy addigra megpróbálják minél lejjebb szorítani a fiatalok munkanélküliségét. Persze addigra a most állás nélkül lévő fiataloknak már valószínűleg mindegy lesz.