Index Vakbarát Hírportál

Az NGM még jobban megvédené a munkahelyeket

2016. február 9., kedd 11:43

Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti - ezt mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1-en.

A munkahelyvédelmi akciótervben jelenleg az évi 135 milliárd forintnyi támogatás, akik munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben vannak, például a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalok, a kisgyermekes anyák, a tartósan munkanélküliek, az alacsony iskolázottságú munkavállalók és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettiek. Cseresnyés szerint a program 2013-as indulása óta már több mint 300 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei, amiből a cégek fejleszteni tudtak vagy újabb munkahelyet teremteni - mondta az államtitkár.

Hogy hogyan és mennyivel bővítenék ki a programot, vagy mennyi pénzzel, azt az államtitkár nem említette. 

Rovatok