Arról nagyon sokat lehet mostanában hallani, hogy Magyarországon baj van a bérekkel: szinte minden ágazatban munkaerőhiány van, se mérnököt, se gyári munkást, se felszolgálót nem lehet már találni, mert aki tudott, az elment külföldre magasabb bérért dolgozni, aki pedig itt maradt, azok közül kevesen tudják elvégezni a munkákat, amikre szükség lenne.
Aki pedig nem elment, az szerveződik, hogy béremelést harcoljon ki magának, ahogy az Audinál és a Tescónál is már szerveződött a sztrájkbizottság. Úgy tűnik, hogy már nem sokáig működik az a modell, ami azzal vonz be nyugati cégeket, hogy itthon kevesebbet kell fizetni, mint nyugaton, mert amíg a tőke idejön az alacsonyabb bérért, addig a magyar munkások kimentek a nagyobb fizetésért. Mit kellene tenni, hogy kiszabaduljunk ebből a csapdából?
legalábbis emellett érveltek azok, akik részt vettek a Friedrich Ebert Stiftung és a Nyugat-Magyarországi Egyetem közös szervezésű konferenciáján hétfőn Budapesten. A konferencián felszólaló magyar, cseh, szlovák és más országokból érkező közgazdászok, kutatók szerint az a gazdasági modell, ami Közép-Kelet Európában kialakult - ami alapvetően arra épül, hogy a nyugatinál alacsonyabb bérekért alacsonyabb hozzáadott értékű termelést végzünk multiknak – eleve inkább egy kényszerpálya volt, mint tudatos stratégia, ráadásul ezzel nem is teljesülhet a rendszerváltás ígérete, hogy felzárkózzunk a nyugati országokhoz. Aleš Chmelař, a Cseh Kormányhivatal közgazdászának számításai szerint
Magyarországnak pedig valószínűleg ennél még tovább tartana a mostani gazdasági modellel, a német gazdasághoz pedig sosem fog tudni felzárkózni.
Az alacsony hozzáadott értékű termelésből úgy lehetne kitörni, ha a magyar gazdaság egészében emelkednének a bérek, amihez a minimálbér emelésére lenne szükség. Ennek Pogátsa Zoltán közgazdász szerint az lenne az eredménye, hogy kiszorítaná az alacsony hozzáadott értékű, keveset fizető munkákat az országból és be lehetne vonzani magasabb hozzáadott értékű munkafolyamatokat, amelyekért többet is kellene fizetni. Pogátsa szerint hiba várni arra, hogy valamilyen piaci folyamat hatására egyszer csak nő a magyar munkások termelékenysége, ami után majd emelni lehet a béreket, ehelyett emelni kell a béreket, ami, persze a megfelelő képzési szint mellett magasabb termelékenységű munkákat vonzana az országba.
Nyugat-Európa ezt a modellt követi, vagyis az, hogy magas minimálbérekkel, magas bérszínvonallal kitolja az alacsony hozzáadott értékű munkafolyamatokat, a munkavállalók képzésével pedig képessé teszi őket arra, hogy a magasabb hozzáadott értékű munkákat elvégezzék. Magyarország és Kelet-Európa ennek a fordítottját csinálja, de ez nem igazán vezet sehová, a felzárkózáshoz pedig semmiképen sem.
A minimálbér emelése mellett ezen kívül olyan humánus érvek is szólnak, mint hogy a régióban a minimálbér összege kevesebb, mint amennyi a létminimum. Persze az országok tudnak azzal trükközni, hogy mennyiben állapítják meg a létminimumot, a CEU két kutatója, Brian Fabo és Sharonn Belli viszont annak számolt utána, hogy az ENSZ munkaügyi szervezetének módszertanával kiszámított megélhetési minimumnál Közép-Kelet-Európában 10-50 százalékkal kevesebb a minimálbér összege.
A minimálbérből tehát Magyarországon és a régióban nem lehet tisztességesen megélni. Ez azt is jelenti, hogy a minimálbér emelésével rögtön nőne a belső kereslet, mert akik ennyit keresnek, azok azt rögtön elköltenék, hiszen ezzel tudnának éppen tisztességesen megélni.
Kérdés persze, hogy milyen hatása lenne a minimálbér emelésének. A standard közgazdasági elmélet szerint a minimálbér emelése azzal jár, hogy az alacsonyan foglalkoztatottak közül sokan elvesztik a munkájukat, mert a magasabb bért nem hajlandók kifizetni a dolgozóknak. A 2001-2002-es magyar és 2009-2014-es szlovák példák viszont azt mutatják, hogy ez nincs feltétlenül így.
Lindner Attila, a University College London közgazdászának kutatása szerint a 14 évvel ezelőtti, radikális, majdnem 60 százalékos minimálbér-emelésnek alig volt negatív hatása a minimálbért keresők foglalkoztatására:
Hasonló hatást mértek Szlovákiában, ahol 2009 óta fokozatosan emelték a minimálbért, ami így 2016-ra 45 százalékkal emelkedett a 2009-es szinthez képest. Michal Polák, a szlovák pénzügyminisztérium közgazdásza szerint a béremelések miatt csak úgy 1000-2500 ember vesztette el az állását, ami persze nem kevés, de az összes foglalkoztatáshoz képest, és ahhoz képet, hogy a többieknek mennyivel emelkedett a fizetése, és az milyen hatással van a belső keresletre és a gazdasági növekedésre, elenyésző. Ennyi embert pedig aktív munkaerő-piaci politikákkal, vagyis átképzésekkel az állam vissza tudna segíteni a munkaerőpiacra.
Ilyen intézkedésekre viszont mindenképpen szükség lenne, több előadó is hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai vagy skandináv modellt nemcsak abban kellene átvenni, hogy növelni kellene a béreket, hanem abban is, hogy az államnak és a vállalatoknak komolyan be kellene fektetnie a humán tőkébe. A magyar kormány viszont úgy tűnik, hogy nem akar elmozdulni abból a modellből, hogy alacsony bérekkel próbálnak befektetőket vonzani az országba. Sőt, Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet közgazdásza szerint
amikor a munka törvénykönyvének átírásával a magyar munkaerő-piacot az egyik legrugalmasabbá, a magyar dolgozókat pedig a leginkább kiszolgáltatottá tette. Annak, hogy a munkaadók hatalmát a kirúgás megkönnyítésével és a munkanélküli segély visszavágásával megnövelte a dolgozókkal szemben, egy olyan rendszert erősített meg, amiben a dolgozóval szemben az az elvárás, hogy bármilyen munkát elvégezzen bármilyen bérért, amit ajánlanak neki.