Hogy keveset keresünk a nyugat-európai országok dolgozóihoz képest, az régóta köztudott, foglalkoztatja a magyarok alkalmazottakat – akik közül néhány százezren meglehetősen mobilis mikroszintű választ adtak a problémájukra –, de a közgazdászokat is. Utóbbiak választ is keresnek arra, miért van az, hogy már a szomszédos Ausztriával összevetve is pocsék a magyar bérszínvonal. A válasz elég egyszerű: mert a gazdaság teljesítménye is az. Méghozzá jórészt a mindenkori kormányok gazdaságpolitikájában előszeretettel támogatott kisvállalkozások miatt.
A kérdés, hogy miért akkorák a bérek Magyarországon, amekkorák, és miért nem keresünk annyit, mint Ausztriában vagy máshol, egyaránt foglalkoztatja a magyar dolgozókat és a közgazdászokat.
Ráadásul, mivel az alacsony magyar bérek miatt a magyarok egyre inkább külföldön próbálnak szerencsét, itthon lassan fojtogatja a gazdaságot a munkaerőhiány, ami pedig még égetőbbé teszi a kérdést: hogyan lehetne emelni a magyar béreket?
A Tárki Társadalmi Riport 2016 című kiadványának nyitó tanulmányában Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója azt írja: ahhoz, hogy megértsük, miért is keresünk annyit, amennyit, meg kell néznünk, hogy milyen cégeknél dolgoznak a magyarok, és azoknál milyen hatékony a termelés. Palócz elemzéséből valami olyasmi látszik, hogy
Az elfogadott a közgazdasági irodalomban, hogy a bérek attól függenek, hogy egy egységnyi befektetett munkával mennyi hozzáadott értéket lehet előállítani, vagyis mekkora a munka termelékenysége. Eszerint akkor lehet magas béreket adni, ha egy gazdaságban a dolgozók munkatermelékenysége is nagy.
Ez persze nemcsak a dolgozókon múlik, hanem azon is, hogy a cégeknél milyen technológia van, hogyan tudják megszervezni a munkát, vagy hogy milyen munkakörből van sok egy adott országban vagy egy adott cégnél, és hasonlókon.
Ebben Magyarország elég rosszul áll: 2014-ben az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értékben az EU-s átlag 71 százalékát, munkaórára leosztva pedig 66 százalékát tudta hozni a magyar gazdaság. Ezzel pedig csak Romániát, Horvátországot és Lettországot tudtuk megelőzni, Szlovákia, Csehország és Lengyelország mögött vagyunk.
Hogy ez miért van, azt egy ezzel részletesebben foglalkozó cikkünkben úgy szedtük össze, hogy Magyarországon
Palócz Éva tanulmánya leginkább a második ponttal foglakozik, vagyis azzal, hogy miért nem hatékonyak a cégek Magyarországon. Pontosabban hogy melyik cégek hatékonyak, melyikek nem, és melyikből mennyi van. A helyzet pedig az, hogy
A nettó bérek pedig fele akkorák, mint az EU átlaga.
Az ábrán a csík az átlagos termelékenységet jelzi, és ahogy látszik, a gazdaság összes szféráját tekintve a magyar cégek mérettől függően valamivel az átlag alatt, a külföldi cégek pedig mérettől függetlenül jóval az átlag fölött tudnak termelni. Ebben persze van egy kis csalás Palócz szerint, mert például a külföldi tulajdonú kisebb vállalatok Magyarországon tipikusan olyan egységek, amelyek egy multi ügyfélkapcsolatait kezelik, a magyarországi értékesítését intézik, vagy valami hasonló kiszolgáló tevékenységet végeznek, könyvelnie, marketinggel és hasonlókkal vacakolnia nem kell, így sokkal termelékenyebbek abban, amit csinálnak.
De még ha ezeket nem vesszük figyelembe, a multik akkor is előrébb járnak, mint a magyar cégek, sőt, 2014-ben
A feldolgozóiparon belül egy kicsit kisebb a különbség, itt csak 2,5 kört vernek rá a multik a magyar cégekre, viszont 2014-ben a 222 darab, többségében külföldi tulajdonban lévő, 250 főnél több embert alkalmazó cég adta az egész magyar feldolgozóipar hozzáadott értékének 60 százalékát.
Ráadásul az egész EU-n belül nálunk a legnagyobb a multik termelékenységi előnye a hazai cégekkel szemben. Az egész gazdaságra nézve a külföldi tulajdonú cégek a hozzáadott érték 50 százalékáért felelősek, míg a miénkhez hasonló gazdasági szerepű és szerkezetű visegrádi országokban ez 35-40 százalék.
Az persze önmagában nem baj, hogy sok nálunk a multicég, legalábbis a bérek szempontjából biztosan nem, mert ezek a cégek jóval többet költenek bérekre, vagyis jobban lehet ezeknél keresni. Palócz szerint inkább
2005 és 2014 között a teljesen vagy többségében belföldi tulajdonú nagyvállalatok száma 459-ről 368-ra csökkent, az általuk foglalkoztatottak száma pedig 401 ezer főről 300 ezerre esett vissza.
Pedig, ahogy a fenti ábrán látszik, ezek a cégek sokkal termelékenyebbek, mint a kkv-k, még ha nem is érik utol a multikat. Ráadásul bérekre is többet költenek, mint a kis cégek. Éppen ezért nem túl jó irány, hogy a belföldi nagyvállalatoktól elkerülő 100 ezer ember nagy része, úgy 60 ezer fő a kevésbé termelékeny és a bérekre kevesebbet költő kkv-szektorban helyezkedett el.
De miért rossz ez? Mert azzal, hogy egyre többen dolgoznak kkv-knál, miközben egyre kevesebb a nagyobb cég, romlik a magyar gazdaság átlagos termelékenysége, így pedig nem emelkednek a bérek sem.
Bár a multicégek nagy része éppen megengedhetne magának egy béremelést, és már most is 60 százalékkal jobban fizetnek, mint a magyar átlagbér, a bérszínvonalat nem ők határozzák meg, hanem azok a magyar cégek, amelyeknél a magyarok háromnegyede dolgozik. A multik pedig ehhez a szinthez igazítják a saját bérezésüket. Ha viszont a magyar cégek között több lenne a hatékonyabb nagyvállalat, akkor az emelné az átlagos termelékenységet és fölfelé nyomná a béreket.
Palócz Éva szerint ha pedig olyan mértékű béremelkedés következne be, amelyet az alacsony termelékenységű vállalatok nem bírnak követni, akkor megindulhat az emberek átáramlása a hatékonyabb vállalatokba. Ez az átmenet viszont csak akkor menne végbe békésen, ha az emelkedés folyamatos, és hagy időt arra, hogy a gyengébben teljesítő vállalatok alkalmazkodjanak.