Index Vakbarát Hírportál

25%-os béremelést akarnak a volánosok

2016. december 5., hétfő 15:19

Nem kevesebb, mint 25 százalékos béremelést kérnek idén, és 2018-ban újabb 20-at a volánosok – tudatta az ágazatban dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet. A KKSZ szerint ugyanis csak így lehet megállítani az elvándorlást a szakmából, ahol jelenleg mintegy 18 ezren dolgoznak, de folyamatosan csökken a létszám.

A KKSZ szerint ez az a mérték, amellyel meg lehetne közelíteni azt a bért, amely méltó ellenértéke lenne a munkának, amit a Volánnál dolgozó sofőrök, szerelők és minden kiszolgáló személyzet végez. A Volán-társaságoknál jelenleg bruttó 250 ezer forint az átlagbér, amiben a menedzsment is benne van, a sofőrök egy részének, jelentős túlórával sem éri el a keresete a bruttó 180 ezret. A buszvezetők átlagosan bruttó 240 ezer körüli bérért, a karbantartók pedig még kevesebbért dolgoznak éjjel, nappal, télen, nyáron, hétvégén és munkanapokon is.

A KKSZ a rendelkezésére álló információk alapján úgy látja, hogy az a minimálbér- és a szakmunkás bérminimum-emelési mérték, amelyet a kormány javasolt és a felek elfogadtak, kockázatos bértorlódást eredményez a szakmában. Ennek kezelésére a teljes munkavállalói kör számára béremelést kell végrehajtani, méghozzá olyan mértékűt, amely megegyezik a szakmunkás bérminimum emelésével – szögezte le Baranyai.

Az elnök hozzátette: minderre azért is szükség van, mert a munkaerőpiacon, országrészektől függetlenül alacsonyabb szaktudást igénylő munkakörökben is megemelkedik a kereseti szint, aminek elszívó hatását minden munkakörben érezni. Az elnök szerint ezért önmagában még a béremelés sem lesz elég ahhoz, hogy hosszútávon vonzó legyen a Volánnál dolgozni.

A kormány nemrég bejelentett terve alapján több lépésben jelentősen emelné a minimálbért és a garantált bérminimumot, hosszabb távon pedig 40 százalékos reálbéremelést szeretnének elérni. A negyven százalékos emelés lehetőségeiről korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy  a magyar gazdaság jelenlegi állapotát és kilátásait tekintve nem igazán reális, és ezt ráadásul nem a reálbérekre, hanem  a nominális bérekre értettük.

Rovatok