Index Vakbarát Hírportál

120 dolgozót bocsájtanak el a váci Continental-gyárból

2020. július 3., péntek 17:49

A Continental Makóra helyezi át váci gyárából a hűtő- fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig a váci gyárban körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a váci telephely más termékskálával megmarad - írja az MTI.

A Continental pénteki közleménye szerit a társaság MFS (Mobile Fluid Systems) üzleti egységének döntésével a hűtő-fűtő rendszerek üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak,

az áttelepítést nem a koronavírus-járvány indokolta.     

Tájékoztatásuk szerint az autóipari piacokon 2018-ban megindult visszaesésre válaszul a Continental elindított egy programot, melynek célja, hogy a vállalat képességeit a változó piaci igényeknek megfelelően alakítsa át.     

A váci hűtő-fűtő rendszerek üzletág termékei iránti kereslet jelentősen csökkent 2018 óta, és várakozásaik szerint a trend 2020-ban és azt követően is folytatódik, mivel az autóipar egyre inkább átáll az elektromos járművek gyártására. Ezért a nem megfelelő kihasználtságú gyárak termelését a versenyképesség növelése érdekében összevonják. A váci kapacitás legnagyobb részét Makóra helyezik át.     

A Continental pénteken tájékoztatta az érintett dolgozókat és a munkavállalók érdekképviseleteit a döntésről, illetve az áthelyezés részleteiről. A döntés értelmében körülbelül 120 Vácon dolgozó munkavállaló szerződését legkésőbb jövő júliusban megszüntetik. A következő hónapokban a vállalat mindenkivel egyeztet a lehetőségekről, és támogatják azokat is, akik szeretnék áthelyeztetni magukat cégen belül egy másik gyártási helyszínre  - jelezték a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a motor és meghajtás üzletág tevékenységei megmaradnak a váci gyárban, telephelyük tovább működik.     

A Continental vállalat 30 éve van jelen Magyarországon: Budapesten, Debrecenben, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán és Budaörsön hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal rendelkeznek. A bérelt munkaerővel együtt több, mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt tíz évben több mint 500 millió euró (közel 170 milliárd forint) értékben végzett beruházásokat Magyarországon. A Continental 2019-ben 44,5 milliárd euró forgalmat ért el, jelenleg a cégcsoport közel 240 ezer alkalmazottat foglalkoztat 59 országban.

Rovatok