Index Vakbarát Hírportál

Bújtatott lakásvásárlásra volt jó az NHP

2014. január 31., péntek 09:18

„Azért nincs hitelezés Magyarországon, mert nincs megfelelő hitelkereslet, tehát nem igaz az állítás, hogy erről a bankok hitelkínálata tehet” – mondta Szabó István, a Citibank vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója egy panelbeszélgetésen. Kiemelte, hogy a beruházási ráta tízéves mélyponton van, 2013-ban ott tart ez a mutató, ahol 2003-ban volt. Nem a bankok az okozói a válságnak – idézi a Világgazdaság.

Salamon János, a MagNet Bank vezérigazgatója is azt emelte ki, hogy az igazi termelői beruházásokból kevés van. Az MNB növekedési hitelprogramjával (NHP) kapcsolatban elmondta: szerinte a vállalkozások nem érzik azt, hogy itt az idő, a nagy lehetőség arra, hogy el lehessen adni majd a termékeiket, szolgáltatásaikat. „Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a vállalkozók abban gondolkodnak, hogy beruházási hitelbe bújtatott lakásvásárlást finanszírozzon neki a bank” – mondta. Az NHP második szakaszában már nem igazán lesz erre mód egyébként.

Ha jók az ösztönzők, akkor jól viselkedik a bankrendszer, ha nem, akkor csúnyán fog - mondta Balássy László, az MKB vezérigazgató-helyettese. Szerinte, ha valahol törvénytelenség volt, akkor azt a bankot meg kell bírságolni, de nem az egész bankrendszert érdemes ilyesmikre alapozva egy különadóval.

Szerinte most 20 évig olyan lesz a politikai hangulat, hogy mindenhol megpróbálnak majd beavatkozni a piaci folyamatokba, és csak utána jöhet vissza a szabad piac és a dereguláció időszaka. Mindhárman elmondták még, hogy az anyabankjaik jelentős tőkét adtak nekik az elmúlt években, azaz külföldről finanszírozták a magyar hiteleseket.

Rovatok