Tavaly összesen több mint 300 ezer káresetet regisztrált, nagyságrendileg 35 milliárd forint értékben a Generali Biztosító. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is a vagyonkárok voltak mind darabszámban, mind értékben az első helyen. Azonban a káresetek közt is alig lehet két egyformát találni, és a károsultak is különféle módokon élik meg a veszteséget. A cég a tavalyi eseteiből mutatott be pár különlegesebbet
Karácsony szentestéjén egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a karácsonyfát, majd a kamerát előkészítették az ünnepi jelenet megörökítésére. A fények meggyújtása után elindult a családfő a kamera felé, ám mire odaért, már az egész fa erősen lángolt. Hirtelen, a pánik hatására megragadta az égő fát, és kétségbeesésében kidobta hatodik emeleti ablakból az utcára.
Szerencsére az utcán senkinek nem esett baja, ám a családfő sajnos másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezenkívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.
Szilveszter este történt, hogy a házigazda szerette volna kibontani a pezsgőt, ám az üveg a drót levétele után felrobbant a kezében. Bár személyi sérülés nem történt, a pezsgő a szoba egész berendezését beborította, így az étkezőasztal mellett függő, több mint 10 millió forint értékű festményt is.
Próbálták letörölni a pezsgőt a képről, ám a vizes alapú festék elmaszatolódott, ez pedig jelentős anyagi és felbecsülhetetlen eszmei kárt okozott a tulajdonosoknak.
Tavaly nyáron a biztosító kárszakértője egy villához látogatott el, ahol egy konténeres teherautó figyelmetlen tolatása következtében megsérült az épület. A szokásos adatfelvétel és fényképezés befejezésével a szakértő megkezdte a jegyzőkönyv kitöltését. A „házigazda” azonban úgy látta, hogy nehézséget okoz a szakértő számára a papírok szabadban történő kitöltése, így behívta a házba: „ha nem zavartatja magát, kerüljön beljebb”. A szakértő ennek nem látta akadályát, így papírjaiba merülve bement a házba.
Rövidesen egyre többen gyűltek össze körülötte, köztük fürdőköpenyes, félmeztelen emberek, valamint egy fővilágosító és egy kameraman. Akkor jött rá, hogy mi zajlik körülötte, amikor meghallotta, a rendezői utasítást: „és, akcióóó!”. Ettől a ponttól viszont már nem tudta nem észrevenni, hogy egy pornóforgatás közepébe csöppent.
Az év több százezer kárbejelentésből persze olyanok is akadnak, melyek nem tekinthetőek káreseménynek, azonban az ügyfelek ragaszkodnak a kárfelvételhez. Példáként a biztosító tavalyi eseteiből hoz elő kettőt. Előfordult például, hogy a biztosított utas a villamoson ült, és egy másik utast „intenzíven lehányt”, ahogyan a kárfelvételi adatlapból kiderült.
De mondjuk az sem számított káresemények, hogy a saját magát lakásából kizáró ügyfél berúgta a bejárati ajtaját, majd hívta a biztosító munkatársait kárfelvétel és ajtócsere miatt