Index Vakbarát Hírportál

Az AXA is bukta a devizahiteles pert

2014. augusztus 27., szerda 20:00

Az AXA is bukta az állam indított pert a devizahitelek ügyében. A Fővárosi Törvényszék elutasította a bank indítványait, amelyekben kezdeményezte, hogy az ügy kerüljön az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió bíróságához, és amelyben általános szerződéses feltételeinek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani. – írja az MTI.

A bíró utalva arra, hogy a tárgyalás mintegy 11 órán keresztül zajlott, elmondta: az idő előrehaladtára tekintettel írásbeli indoklásban fejti ki a döntést megalapozó érveket. Rövid szóbeli indoklásában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy speciális eljárásban, speciális szabályok mellett kellett döntenie a bíróságnak.

Elmondta, hogy az AXA Banknak a per keretében tárgyalt 11 darab ászf-je közül egyik sem felelt meg például az átláthatóság és felmondhatóság elvének, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a bíróság egyetért a felperes AXA Bankkal abban, hogy a törvényben rögzített - és a szerződés tisztességességét megalapozó - hét alapelvnek "nagyon nehéz" megfelelni.

Rovatok