Index Vakbarát Hírportál

MNB pénzből nőttek, aztán becsődöltek

2014. december 8., hétfő 12:29

Az MNB kedvezményes hiteleiből pumpálta fel magát 50 milliárd forint feletti mérlegfőösszegűre a nemrég becsődölt Széchenyi Bank. A bankot ugyanakkor főleg visszaélések és jogszabálysértések tömkelege juttatta csődbe – írja a Portfolio.

A 2011-es 4,9 milliárd forintról 2012 végére 12,0 milliárdra, 2013 végére pedig már 31,7 milliárdra nőtt a Széchenyi Bank hitelállománya, ahogy a lenti ábra mutatja.

Gyanús felpuffadás a magyar állam becsődölt bankjánál

A mérlegfőösszeg átlépte az 50 milliárd forintot. A lap cikke szerint a gyors növekedést főleg az MNB Növekedési Hitelprogramjából (NHP) valósították meg. Összesen 12 milliárd forintot hiteleztek ki NHP-s pénzekből, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi hiteleik fele származik ebből a forrásból. Azt nem tudni, hogy az MNB vizsgálja-e az ezzel kapcsolatos visszaéléseket.

Nem a hitelektől pukkadtak ki

A Széchenyi Bank tavaly 1,3 milliárd forintos hitelezési veszteségek mellett 2 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel működött. A bank a helyzetének rendezésére év eleje óta nem talált megoldást,

a fentiek alapján azonban nem egyszerűen a gyors növekedés juttatta csődbe, hanem visszaéléseket és jogszabálysértéseket is feltártak a banknál.

A bank betétállománya jelenleg közel 25 milliárd forint lehet, az ügyfelek kártalanítását ma az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) meg is kezdi. A Portfolio úgy értesült, hogy a betétek közel kétharmada lakossági.

Viszont nem ez az egyetlen csőd mostanában

December 5-én megkezdte és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap Töröcskei István másik bankja, a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítását is. A hitelszövetkezet ügyfelei egyenként maximum 100 ezer eurónak megfelelő, maximálisan 30 688 000 forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Számos további érdekesség fűszerezi egyébként a Széchenyiek sztoriját:

Rovatok