Valószínűleg az év egyik legnagyobb nagyságrendű botránya rajzolódik ki a Buda-Cashnél. A cég az MNB szerint nagyjából 15 éve hamisította meg az adatait, és forintban százmilliárdos nagyságrendű kárt okozhatott.
Ez egy sereg kérdést vet fel onnantól, hogy hogy lehet, hogy 15 évig elkerülte a felügyelet figyelmét az egyik legnagyobb magyar brókerház súlyos csalássorozata, odáig, hogy milyen hatása lehet a többi brókerházra vagy a pénzügyileg amúgy is különösen gyengén képzett hazai fogyasztókra.
A legalapvetőbb kérdés viszont az lehet az értékpapírok iránt kevésbé érdeklődőknek, hogy mégis mit csinál egy brókerház.
A brókercégek arra valók, hogy rajtuk keresztül bárki bűvészkedhet értékpapírokkal, deviza- és kapcsolódó ügyleteikkel. Ha ugyanis egy egyszerű állampolgár mondjuk részvényt akar venni, akkor nem egy szatyorral érdemes kopogtatnia a Budapesti Értéktőzsdén, mivel ezt csak engedéllyel rendelkező kereskedőkön keresztül teheti meg.
Elmehet egy bankhoz is, általában szinte minden főbb tőzsdéről bevásárolhatunk tőlük is, ám ott jellemzően elég magas, egy százalék körüli megbízási díjakkal intézhetünk el egy ügyletet, és a kötelező értékpapírszámla vezetéséért is magasabb díjat számolnak fel nekünk. Akkor érheti meg banknál értékpapírt venni, ha hosszabb távra veszünk egy nagyobb csomagot, és mondjuk van már náluk egy befektetési alapunk is, amihez amúgy is kell értékpapírszámla. Egyébként pedig a bank is a saját brókercégén keresztül intézi az értékpapírvásárlásait, és egy brókercég is árulhat befektetési alapot is, ha teljesen pontosak akarunk lenni.
A brókercégek olyan engedélyezett kereskedőcégek, amik kisebb vételi és eladási megbízási díjakat számolnak fel az ügyfeleknek, és a számlavezetés is a legtöbbször olcsóbb.
Ha rajtuk keresztül veszünk mondjuk részvényt, akkor tőzsdeügynökökön, azaz brókereken keresztül teljesítik a megbízásainkat. Gyakorlatilag bizományosi szerződéssel vesznek vagy adnak el az ügyfélnek, azután pedig jutalékot számolnak fel. Ez a jutalék lehet összegtől független fix díj, összegtől függő, vagy akár mindkettő.
A brókercég adhat befektetési tanácsokat is az ügyfeleinek, rajtunk múlik, hogy azokat mennyire fontoljuk meg. Rövid idő alatt ugyanis szinte bárkiből lehet bróker, de a brókercégek érvelése annyival megalapozottabb lehet közgazdaságilag, hogy jellemzően van mögöttük egy saját elemzőközpont is, ami elmondja a brókereknek, hogy mire számítsanak, illetve felkészítik őket, hogy az általában náluk is tájékozatlanabb ügyfeleknek mit mondjanak.
Attól még, hogy kereskednek nekünk, bukhatnak ők is. Például úgy, hogy a brókercégnek mondjuk a dán Saxo Bankkal van szerződése arról, hogy az ügyfelei devizaügyleteit rajta keresztül bonyolítja. Ilyenkor a legtöbbször nem csinálnak külön számlát minden ügyfelüknek a dán banknál is, hanem egy számlán intézik az összeset.
Van olyan üzleti modell is, ahol a brókercég igazából meg sem köti az ügyfél által kért ügyelteket, hanem csak beszedi a pénzt tőlük – de a Buda-Cash nem ebben a modellben működött. A kis, jellemzően tájékozatlan, de vakmerő ügyfelek ugyanis átlagosan hosszabb távon masszívan buknak a befektetéseiken, mert nem értenek hozzá. Ilyenkor pedig a brókercég az ügyféllel ellentétes kockázatot visel, azaz ha véletlenül nyernének is az ügyfelek a befektetéseikkel, akkor azt a brókercég kifizeti nekik, amikor azok kivennék a pénzüket. Ha viszont az ügyfelek veszítenek – ami átlagosan tényleg jellemzőbb –, akkor a brókercégek egyszerűen csak zsebre teszik az azzal arányos nyereséget.
Ha pedig mondjuk jön egy olyan óriási váratlan bukó, mint a svájci frank árfolyamának hirtelen emelkedése, akkor a brókercégnél csapódik le minden veszteség, és neki kell pénzzel bírni, amíg az ügyfelektől be tudja hajtani egyenként a veszteségeket (erről itt írtunk részletesebben). De kereskedhetett a brókercég a saját pénzéből a saját szakállára is, amin bukhatott. A Magyarországon bejegyzett brókercégeket a PSZÁF felügyelte, amit most már beolvasztottak az MNB-be.
A Buda-Cash története azért is nagyon durva, mert hosszú idő alatt iszonyatos pénzzel „nem tudnak elszámolni”, a 100 milliárd forint már nemzetgazdasági szinten is jelentős összeg.
Lopni például úgy tud egy brókercég, ha felhívja az ügyfelet a telefonos bróker, hogy van egy szuper befektetési lehetőség, kössük meg, az ügyfél bele is egyezik, de végül a riportban már egy kicsit későbbi időpontra látja a tranzakció létrejöttét. Ez általában természetes is, hiszen a brókernek is kell idő, amíg ténylegesen megköti az üzletet, de lehet trükközni is vele. Például ha az ügyfél nyerne, akkor olyan, a valóstól eltérő riportidőpontot kap később, ami szerint egy kicsit kevesebbet nyert, ha veszít, akkor kicsit többet veszít, a lopott hasznot pedig elteheti a brókercég. (Persze azt fontos hangsúlyozni, hogy nem tudjuk, a Buda-Cash pontosan milyen szabálytalanságokat követett el, mert erről az MNB eddig semmit nem mondott.)
Közben az új ügyfelektől vagy a régiek új befektetéseiből folyamatosan jöhet be a pénz, a cég játszhat folyamatosan dupla vagy semmit a saját nyereségével. Így ha éppen átmeneti veszteségei vannak, elég félrekönyvelni az új ügyfelek pénzét, és megvárni egy következő nyerő periódust, és utána kifizetni a mit sem sejtő ügyfeleket.
A százmilliárd forint azt jelzi, hogy nem egy-két ügyfelet vertek át, hanem jó eséllyel szinte mindenkit. Valószínűleg elég lett volna a PSZÁF-nak vagy az elmúlt években az MNB-nek beküldeni évente három próbavásárlót, és évekkel ezelőtt hamar kiderült volna minden. A 100 milliárd már olyan összeg, amiből már bárkit könnyedén sokáig meg lehetett akár vesztegetni.
Az pedig még egy kifejezetten erős dolog, hogy úgy tűnik, hogy véletlenül derült fény minderre most is. Jó eséllyel a Buda-Cash most is ugyanúgy működhetne akármeddig, ha nem ellenőrzik a svájci frank váratlan árfolyam-emelkedése miatt a tulajdonosokhoz köthető, takarékokból lett bankokat.