Index Vakbarát Hírportál

10 százalékkal nő az ukrán alapkamat

2015. március 3., kedd 16:12

Olyat jelentett be szerdán az ukrán jegybank, amihez hasonlót szerencsére a magyar jegybanknak például nagyon régen nem kellett bejelentenie: Ukrajnában ugyanis szerdától több mint 10 százalékkal magasabb lesz az alapkamat, ami így 19,5 százalékról 30 százalékra nő – írja az MTI. A jegybank indoklása alapján erre azért van szükség, mert így próbálják meg leszorítani az elszabadult inflációt, ami januárban 28,5 százalékos volt, de már hosszabb ideje elég magas.

A központi bank idén másodszor növeli alapkamatát, február elején már emelte 14 százalékról 19,5 százalékra. A szerdai emelés után az ukrán alapkamat 15 éves csúcson lesz. Nem csak ez fáj most az ukrán jegybanknak: kedd délelőtt a dollár árfolyama 24,25 hrivnya volt, a jegybankelnök pedig ezzel kapcsolatban megjegyezte, reménykednek benne, hogy az árfolyam hamarosan visszatér a 20-22 hrivnyás sávba.

De nem ez az egyetlen extrém adat az ukrán gazdaságból mostanában: azt is most jelentették be ugyanis, hogy áprilistól 

3,3-szorosára, 3600 hrivnyára emelkedik a lakossági gázár minimális tarifája ezer köbméterenként. 

A vállalatok esetében 2,2-szeres az áremelés. A gázáremelés az egyik legfontosabb feltétele volt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött hitelmegállapodásnak.

Az IMF igazgatótanácsa március 11-én vitatja meg az Ukrajnának nyújtandó 17,5 milliárd dolláros támogatás kérdését. Amennyiben rábólintanak a tervre, Ukrajnának azonnal átutalják az első részletet, ami meghaladhatja a 10 milliárd dollárt.

Rovatok