Index Vakbarát Hírportál

Így csalt a Buda-Cash

2015. március 10., kedd 16:57 | aznap frissítve

Nemcsak a Quaestor-botrányról derültek ki ma részletek, de a Buda-Cash-botrányról is elmondta saját verzióját a Magyar Nemzeti Bank. Windisch László felügyeletért felelős alelnök kedden délelőtt a a parlament gazdasági bizottságában elmondta, hogy az MNB gyanúja szerint a Buda-Cash fiktív számlákon tartotta és a sajátjaként fektette be az ügyfelei pénzét.

A brókerek az ügyfelek értékpapírjait fiktív számlákra utalták, majd azokat adták-vették, anélkül, hogy erre az ügyfelek megbízást adtak volna.

Ezekről a számlákról hamis nyilvántartásokat vezettek, amiket elküdtek az ügyfeleknek, az MNB-nek és az értékpapírok elszámolását végző KELER-nek is. Ezen kívül olyan is volt, hogy a bróker felvette a megbízást az ügyfelétől, hogy vegyen ilyen vagy olyan értékpapírt, majd kimuttatásban az ügyfél azt láthatta, hogy meg is vették, amit akart, miközben nem.

A Buda-Cash a DRB Bankcsoport értékpapírjait is szabadon kezelte. A DRB felé 62, az ügyfelek felé úgy 40 milliárd forinttal nem tud elszámolni a brókercég Windisch szerint.

A Hungária Értékpapír ügyéről is beszélt az MNB alelnök, itt szerinte egyszerűen rátették a kezüket az ügyfelek pénzére, ezzel nagyjából 1 milliárd,  egy kötvénykibocsátással még 5-6 milliárd foinrt kárt okozva ezzel. (444, Hvg.hu)

Rovatok