Sorba állnak az ázsiai és európai államok, köztük Magyarország is, hogy csatlakozhassanak Kína legújabb nagyszabású projektjéhez, az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bankhoz. Annak ellenére, hogy ezzel magukra haragítják az amerikai diplomáciát. De mi idegesítheti az amerikaiakat egy bankban, ami utakat, internethálózatot és kikötőket akar építeni Ázsia szegényebb országaiban?
2015 március 31-ig 47 ország jelezte, hogy szeretne az Ázsiai Infrastruktúra-fejlesztési Bank (AIIB) alapítói között szerepelni, köztük Németország, az Egyesült Királyság és Svájc. Az új ázsiai beruházási bankhoz a keleti nyitással kelő és fekvő Magyarország is csatlakozni akar majd, legalábbis a Reuters szerint Orbán Viktor erről is beszélt kazahsztáni látogatásán.
Épp ezért itt az ideje, hogy megismerkedjünk, hogy mibe keveredünk éppen bele.
Az AIIB alapításáról tavaly októberben írt alá szándéknyilatkozatot 21 ázsiai ország. A kezdeményező a kínai kormány volt, ami
A hivatalos indoklás szerint azért van szükség erre az intézményre, mert 2010-2020 között 8000 milliárd dolláros szakadék van aközött, hogy mennyi infrastruktúrafejlesztésre lenne szükség Ázsiában a gazdasági növekedés fenntartásához, és hogy erre mennyi pénz van.
Ezek a számok egy másik, a már 1966 óta működő Ázsiai Fejlesztési Banktól (ADB) származnak, aminek amúgy 160 milliárd dollár vagyona van, és ezzel a legnagyobb az ilyen ázsiai hitelezők között. Emellett a Világbank finanszíroz még sok projektet a kontinensen, összesen 223 milliárdért világszerte.
Ezekhez képest az AIIB kicsi, összesen 50 milliárd dolláros tőkével indul majd, amivel nem tudja kipótolni azt, ami a 8000 milliárdhoz hiányzik. Még úgy sem, hogy ez az 50 milliárd kizárólag infrastruktúrára megy majd, míg az ADB és a Világbank környezetvédelemtől a nemek közti egyenlőséget támogató projektekig sok mindent támogat.
Szóval kell a pénz, és jött jön képbe Európa.
A kulcs, amiért az AIIB olyan fontos a kínaiaknak, és amiért annyira idegesíti az Egyesült Államokat, az az, hogy ebben sokkal nagyobb szava lesz Kínának, mint a már létező fejlesztési bankoknak.
A mostani világméretű hitelintézetekben a befizető tagállamoknak az alapján van szavazati súlya, beleszólása abba, hogy hová menjen a pénz, hogy mennyi pénzzel járulnak hozzá annak tőkéjéhez. A Világbankban a legtöbb betett pénze, és így a legnagyobb szava az Egyesült Államoknak, az ADB-ben pedig Japánnak van, amit nem sokkal követ ott is az Egyesült Államok. És bár ezek a fejlesztési bankok humanitárius szempontokat is figyelembe vesznek a hitelezésnél, egy 2006-os tanulmány szerint leginkább
Kína és India például éppen ezért az 1980-as évek közepéig semennyi pénzt nem kapott az ADB-től, és utána is csak nagyon keveset csepegtettek Ázsia két legnagyobb és legnépesebb országának.
Abba is a két legnagyobb befizetőnek van a legnagyobb beleszólása, hogy milyen elvek alapján működjön a bank, milyen feltételekkel adjon hitelt és, hogy ki vezesse a bankot, amit éppen ezért hagyományosan egy japán közgazdász vezet.
Elvileg Kína nagyobb beleszólást is kaphatna az ADB-ben, ha több pénzt fizetne be, de ennél úgy tűnik, egyszerűbbnek látják, ha létrehoznak egy teljesen új intézményt. Még nem tudni, hogy ez a bank pontosan hogyan fog működni, de az már biztos, hogy Kína fog diktálni, és máshogy fogja ezt csinálni - várhatóan a saját gazdasági és geopolitikai érdekeit követve.
Szunomár Ágnes, az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa az Indexnek azt mondta, Kínának a nemzetközi hatalmi ambíciók mellett azért is fontos létrehoznia egy olyan bankot, ahol nagy befolyásuk lehet a pénzek elosztására és az infrastruktúra-fejlesztések kivitelezésére, mert
a termelés visszafogása viszont társadalmi, gazdasági és politikai okokból sem igazán opció. Ezeket a feleslegeket viszont remekül le lehetne vezetni a szegényebb, délkelet-ázsiai országokban, amivel az ottani és a kínai gazdaság is jól járna.
A projekt kezdetben főleg ázsiai országokat vonzott, az alapítók között viszont már szinte az összes nagyobb nyugat-európai ország ott van, sőt, már az ausztrál kormány is bejelentette, hogy csatlakozni fognak az AIIB-hez. Szunomár szerint ez egyrészt azért van, mert az új beruházási banktól új üzleti lehetőségeket remélnek a saját vállalataiknak, másrészt mert ez egy presztízskérdés, és nem engedhetik meg maguknak, hogy egy ekkora buliból kimaradjanak. Ez pedig Kínának óriási diplomáciai siker, azt jelenti, hogy
Szunomár úgy látja, pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ennyien csatlakozzanak egy kínai gazdasági kezdeményezéshez. Ugyanezek az országok amúgy nagyrészt az ADB-nek is tagjai.
Látványosan kimaradt viszont az Egyesült Államok és Japán. Az amerikai diplomácia kezdetben kifejezetten ellenséges volt a projekttel szemben és próbálta lebeszélni szövetségeseit, hogy csatlakozzanak, Szunomár viszont úgy tudja, már az USA-ban is erősödnek a hangok, hogy legalább megfigyelőként jelen kellene lenniük az AIIB-ben.
A nagyon ellenséges hozzáállás azért is nehezen tartható már, mert a szintén az Egyesült Államok dominálta IMF vezetője, Christine Lagarde is bejelentette, hogy szervezete együttműködik majd a kínaiak beruházási bankjával.
Magyarország a kelet-közép-európai térségben egyedüliként jelezte eddig, hogy érdekli a projekt, az viszont, hogy mennyi haszon származik majd ebből, az kérdéses. Szunomár Ágnes szerint
leginkább azért, mert a magyar vállalkozások nagyon ritkán jutnak el odáig, hogy Ázsiában sikeresen üzleteljenek. Ehhez se a kulturális, se az anyagi erőforrásaik nincsenek meg. Inkább a nagyobb és erősebb gazdaságok és azok cégei használhatják majd ki az AIIB-tagságban rejlő lehetőségeket.
Az alapító tagok idén év végéig dolgozzák ki az AIIB működési szabályait, az új szervezet valamikor jövőre indulhat majd el.