Index Vakbarát Hírportál

Megalakult a brókerbotrány-albizottság

2015. április 13., hétfő 13:20 | aznap frissítve

Gőzerővel dolgozik a parlament, hogy feltárja, vajon kinek a brókerbotránya is a Buda-Cash, a Hungária és a Quaestor ügye, erre hétfőn albizottság is alakult az Országgyűlés költségvetési bizottsága mellett. AZ MTI szerint a bizottság feladata az lesz, hogy feltárja,

milyen kormányzati intézkedések vezethettek a visszaélésekhez a három pénzügyi cégnél.

Az albizottságról a költségvetési bizottság hétfői ülésén a kormánypárti képviselők 9 igen és az ellenzékiek 4 nem szavazata mellett döntöttek. Az albizottság 7 tagból áll – 4 kormánypárti és 3 ellenzéki –, elnöke pedig a fideszes Szűcs Lajos lesz.

Szűcs Lajos azt mondta, az utóbbi 15-20 évet vizsgálnák, így például azt, hogy „miért kellett 2010 előtt fellazítani a pénzügyi vállalkozások ellenőrzését, és ebben milyen felelőssége volt a Bajnai-kormánynak”, vagy hogy

milyen személyi összefüggések voltak a brókerbotrányokban érintett cégek és a „Gyurcsány–Bajnai-kormány” tisztségviselői között.

Az ellenzéki képviselők, Schmuck Erzsébet (LMP), Szelényi Zsuzsanna (független) és Burány Sándor (MSZP) szerint szükség van ugyan vizsgálóbizottság létrehozására a témában, de azt nem egy albizottságként kell „eldugni”, hanem az ellenzék által javasolt parlamenti vizsgálóbizottságként kell felállítani; az ehhez szükséges mennyiségű aláírás már össze is gyűlt.

Rovatok