Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos pilótajátékot szervezett a hungáriások cegédi cége

2015. április 16., csütörtök 15:02 | aznap frissítve

A három brókerbotrány közül a legkisebb és eddig a legkevesebb médiafigyelmet kapott Hungária Értékpapír ügyéről derültek ki újabb részletek, a Portfolio cikke szerint ugyanis sokkal több károsultja lehet a botránynak, mint azt eddig gondoltuk.

A Hungária Értékpapírnál a hatóság 300 millió forintos visszaélést állapított meg, a brókercég tulajdonosainak másik cégén, a Biztonság Trade Kft.-n keresztül viszont akár 25 ezer embert is megkárosíthattak több millió forintra.

A Biztonság Trade-et a Hungária két alapítója, Kecskés Lászlóné Jolika és Seres István alapította, ami a cégkivonat alapján ingatlanok adásvételével foglalkozott.

Ez a cég több millió forintos összegeket kért és kapott kölcsön Cegléd környéki emberektől, akiknek egyéves vagy rövidebb lejárat után 15, 20 vagy még nagyobb, fix hozamot ígértek.

Amikor a hitelezők pedig biztosítékot kértek, a Biztonság Trade munkatársai csak a ceglédi iroda (amiben együtt voltak a Hungáriával) falán lógó Hungária-cégérre mutattak, hogy „ez a fedezet”. A cég ráadásul alig több mint féloldalas szerződéseket írt 20 milliós kölcsönökről, amikben ráadásul egy szó sincs a kölcsönadók értékeinek védelméről.

A károsultak elmondása szerint ez a módszer csaknem 20 éve működött Cegléden és környékén, az emberek teljes bizalmát élvezte a társaság, pontosabban annak vezetői. Addig, amíg a Hungária be nem dőlt, a cég mindig ki is fizette a hozamokat , valószínűleg más emberek befizetéseiből, egyre csak építve a pilótajátékot.

A Portfoliónak azt mondták a helyiek, hogy Cegléden és környékén a néhány százezer forinttól nem ritkán több százmillió forintig terjedtek értékben ezek a kölcsönügyletek, az érintettek száma pedig elérheti a 15-25 ezret is.

Hogy mi lesz ezekkel a hitelekkel, azt nem tudni, de annak nagyon kicsi az esélye, hogy a hitelezők viszontlátják a pénzüket. Az elmondottak alapján a Biztonság Trade Kft. erősen kimeríthette a tiltott hitelezés fogalmát, így feltehetően az általa megkötött kölcsönszerződések minősítése is kétséges. A cég vagyonából biztosan nem tudnak majd kárpótolni mindenkit, mert annak 300 milliós tartozása és csak 86 millió forint saját tőkéje van – persze csak akkor, ha elfogadjuk azokat az adatokat, amiket a cég beleírt a mérlegébe.

Rovatok