Index Vakbarát Hírportál

Csányi megint nekiment Lázárnak

2015. április 17., péntek 12:15 | aznap frissítve

Ismerik a véleményemet Lázár Jánosról. Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani

Ezt mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a bank közgyűlése után. Csányi Lázár János oltogatása mellett a brókerbotrányról is megosztotta a véleményét.

Lázár úgy került szóba, hogy az OTP-vezér azt mondta, figyelemmel kísérik, hogy a kormány az EU-pénzek felhasználásánál nem hoz-e előnybe versenykizáró módon egyes piaci szereplőket, bankokat. 

Ha ilyen tapasztalunk, meg fogjuk azt a gyakorlatot támadni a hazai és európai versenyhatóságnál. Semmit nem hagyunk szó nélkül, ami az OTP Bank kiszorítására irányul

A brókerbotrányról Csányi azt mondta az újságíróknak, az a helyzet, hogy a tisztességes bankoknak kell fizetniük a tisztességtelenek károkozásáért, olyan, mintha egy nem biztosított autóval okozott baleset után, plusz egyhavi biztosítás befizetésével minden autóstól megkapná az új autó árát.

A bankadóról Csányi úgy nyilatkozott, hogy ha annak alapja a 2014. év végi mérlegfőösszegük lesz, akkor az OTP, amely folyamatosan növelte a hitelkihelyezését, rosszabbul jár, mint az, aki zsugorodott.

A bankadót és a  banki elszámoltatást már tavaly is megszívta a bank: részben ezek miatt fennállása óta először zárt veszteséggel egy évet az OTP. Éppen ezért Csányi a Napi.hu beszámolója szerint a mostani egy történelmi jelentőségű közgyűlés volt. 

Az OTP az üzleti teljesítménye alapján 118 milliárd forint plusszal zárta volna a tavalyi évet, de egyedi tételek miatt végül 102 milliárd forint veszteség van a bank könyveiben. 2013-ban 64,199 milliárd nyeresége volt az OTP-nek. Tavaly alapvetően három dolog került sokba a banknak:

Csányi a közgyűlésen azt mondta, a bankadó és a devizahiteles változások nélkül 137 milliárdos profitja lett volna az OTP-nek.

Azért a részvényeseknek nem kell aggódniuk, a bank igazgatósága összesen 40,6 milliárd forint osztalékot akar fizetni, vagyis részvényenként kb. 146 forintot, az eredménytartalék terhére.

Az OTP orosz leányvállalata is most először volt veszteséges azóta, hogy 2006-ban megvették, leginkább azért, mert a rubel 77 százalékkal leértékelődött a dollárhoz képest. Az idei évről Csányi azt mondta, az OTP valószínűleg meg fog venni egy kisebb bankot egy országban, de hogy hol, azt nem árulta el.

Rovatok