Index Vakbarát Hírportál

A quaestorosok mentése nem jó üzenet

2015. április 28., kedd 11:52

 Az, ahogy ma ez a kimentés történik, legalábbis a Quaestor esetében, egyértelműen díjazza azt a befektetői magatartást, ami a minél nagyobb kockázatot keresi

– mondta Lantos Csaba, a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (Keler) elnöke az Inforádió Aréna című műsorának hétfői adásában. Lantos szerint a döntésnek közgazdasági és morális felelőssége is van.

„A tekintetben, hogy egyáltalán kialakulhatott a helyzet, egyértelműen rosszul vizsgázott a magyar pénzügyi rendszer, az hogy idáig eljuthattunk, az nyilvánvalóan nagyon sok tekintetben morális csőd mindenekelőtt, de nem utolsósorban szabályozási, végrehajtási csőd. Azt kell mondjam, hogy a kilencvenes évek önszabályozó jellegéhez képest kialakult vagy megerősödött klasszikus állami szabályozói funkció egyáltalán nem vizsgázott jól" – mondta Lantos. 

InfoRádió - Aréna - Lantos Csaba - 1.rész

A Keler elnöke szerint a botrányban felmerül az auditorok, könyvvizsgálók felelőssége, és szerinte ennek a szakmának a komolyságát, fegyelmezettségét fel fogja értékelni a botrány. Lantos szerint szintén felelőssége van a felügyeleti ellenőrzési rendszernek, aminek fel kellett volna ismernie, hogy mi a helyzet.

„A belső ellenőrzésből fakadó világ a banki piacot ismeri jól, és nem annyira ismeri a befektetési piacot, ezért azok az ellenőrzési módszerek, amik a bankoknál jók, a befektetési cégeknél nem feltétlenül a legjobbak. A botrányban érintett cégek mind ellenőrzött cégek voltak, ráadásul ezeknél a cégeknél számos munkavállalónak kifejezetten az volt a feladata, hogy biztosítsa, hogy a cég a jogszabályoknak megfelelően működik" – mondta erről Lantos.

A kimentéssel kapcsolatban Lantos azt mondta: „Az rendben van, hogy kártalanítunk, mert az ügy szereplői, tehát a cégek és a fogyasztók nem voltak egyenlő helyzetben olyan értelemben, hogy ki milyen információkkal rendelkezett a piac valódi működéséről, de a 100 százalékos kártanítás nem feltétlenül indokolt ebben az esetben.”

A piacinál jóval magasabb hozamot kaptak a befektetők, józan ésszel belátható, hogy ha magasabb hozamot akarok kapni, akkor nagyobb kockázatot kell

– mondta erről.

Rovatok