Index Vakbarát Hírportál

Parlament elé kerül a bankadó

2015. május 7., csütörtök 12:08

Az EBRD-vel kötött kormánymegállapodással összhangban várhatóan a jövő héten a parlament elé kerül a bankadó csökkentésére vonatkozó törvényjavaslat, miután a kormány azt már megtárgyalta - jelentette be Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Portfolio.hu Hitelezés konferenciáján csütörtökön Budapesten, írja az MTI. 

Ebben se több, se kevesebb nem lesz, mint ami az EBRD-vel kötött megállapodásban van

– mondta az államtitkár. Hogy ez pontosan mit jelent, azt azért nehéz kibogozni, mert nemrég Nagy Márton, Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelezésért felelős ügyvezető felvetette, hogy csak azoknak a bankoknak csökkentsék az adóterhét, amik növelik a hitelezésüket. Az eredeti EBRD-s megegyezés is erről szólt, azonban az azóta sem derült ki konkrétan, hogy ez szimbolikusan kell érteni, vagy pedig a konkrét szabályozásban is megjelenik majd, ahogy azt Nagy felvetette.

Varga Mihály szerdai nyilatkozatából sem derül ki ennél sokkal több. Varga azt mondta, egyelőre még nincs arról döntés, hogy pontosan hogy fog kinézni a bankadó csökkentése, de a bankoknak érezniük kell, hogy a bankadó csökkentésének  együtt kell járnia a hitelezés növekedésével, az pedig fontos kérdés, hogy a bankoktól ezt milyen formában lehet a "legoptimálisabban kikényszeríteni"

Rovatok