Index Vakbarát Hírportál

Többet hitelezünk majd, becs szó!

2015. május 21., csütörtök 12:51

A magyarországi bankok egyöntetűen kifejezték, hogy támogatják a hitelezés bővítését és a gazdaságot, a bankok elsősorban a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektorban szeretnék növelni hitelezésüket 2015 és 2017 között - közölte a Magyar Nemzeti Bank  csütörtökön az MTI-vel. A bankok vállalásait a Magyar Bankszövetség gyűjtötte össze és küldte el a jegybanknak. A legtöbb bank konkrét célszámot nem írt, de vállalta, hogy többet fog hitelezni a vállalkozásoknak.

A lakossági szegmensben a bankok többsége viszont nem akarja nagyon bővíteni a hitelállományát a következő három évben.

Az Erste Bank már február 9-én azt közölte, hogy a következő három évben összesen 550 millió eurós hitelprogramot indít a magyar gazdaság támogatására. Az MNB a közleménye szerint üdvözli, hogy a többi bank is követte az Erste példáját, és vállalja, hgy több hitelt ad cserébe a bankadó csökkentéséért.

Rovatok