Index Vakbarát Hírportál

Vadkárra is lehet kötelező biztosítás

2015. július 14., kedd 07:51

Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező biztosítását kiterjesszék a vadkárra is - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke. A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, amelynek koncepciójáról a napokban zárult le a vita és várhatóan jövő év elejétől lép hatályba.

Jámbor László a lapban megjelent interjúban elmondta, gyakran fordul elő, főleg nyáron, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek az autók vagy a teherautók. Jámbor azt is elmondta, hogy Nyugat-Európában mindenütt bevett gyakorlat, hogy köthető biztosítás vadkárra, és van ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be. Az OMVK szándéka az, hogy Magyarországon is bevezessék ezt a biztosítási formát, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget.

A vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják, de ha az ügyfél nem köt ilyet, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is - nyilatkozta az OMVK elnöke. A lap értesülése szerint az állam nyitott erre a javaslatra.

Rovatok