Index Vakbarát Hírportál

A jegybank alapítványai a saját közbeszerzéseik kivizsgálását kérik

2016. május 13., péntek 10:05

A Pallas Athéné Alapítványok pénteken önkéntesen kérelemmel fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amiben azt kérik, hogy vizsgálják felül az eddigi közbeszerzéseiket, és arra is kérik a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg és hozzon döntést az eddig gyakorlatukkal és a jövőbeni beszerzési tevékenységükkel kapcsolatban - derül ki az alapítványok közös közleményéből.

Korábban írtunk már róla, hogy ha kiderül, hogy az MNB alapítványai elmulasztottak közbeszerzés kiírni a nagyobb kiadásaikra, akkor legfeljebb a közbeszerzések értékének 15 százalékának megfelelő összegre bírságolhatják őket, plusz semmissé válik a szerződés. 

Annak ellenére viszont, hogy a jegybank alapítványai egyebek mellett haveroknak és rokonoknak osztogatták a közpénzt, simán lehet, hogy az alapítványok beszerzésenként pár millió forintos bírsággal megússzák majd, ha egyáltalán eljut idáig az ügy.

Rovatok