Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihálynak is tetszik a több százezer vendégmunkás behozatala

2016. július 6., szerda 13:40

Varga Mihály több ponton támogatja az MGYOSZ elképzeléseit, így bevándorló vendégmunkások behozatalát is, írta az MTI. Az MGYOSZ rövid távon nagyjából 250 ezer "kulturálisan beilleszthető" vendégmunkásban gondolkozott nemrég, de ezt csak saccra mondták, pontosabb igényfelmérést még nem csináltak.

Segítenék az EU-n kívüliek behozatalát

Varga elmondta még, hogy harmadik országból származó munkaerő foglalkoztatásában segítene a kormány. Ez a harmadik ország azt jelenti, hogy EU-n kívüli munkások behozatalával tervezhetnek.

Elmondta, hogy szerinte senkinek nem kell féltenie az állását majd az új vendégmunkásoktól, mivel őket csak olyan helyre veszik fel, amiket nem tudtak eddig feltölteni a magyarországi cégek. Egy felmérésük szerint egyébként a vállalatok negyede küzd azzal, hogy valamilyen pozícióba nem találnak értelmezhető vagy számukra megfizethető munkaerőt. A képzett munkaerő hiány nálunk pedig már egyre inkább visszafogja növekedni képes cégeket.

Szálláshely-támogatás jövőre lesz már

A miniszter fontos feladatnak nevezte ugyanakkor, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért Varga szerint majd adókedvezményekkel támogatják a cégek lakhatásra fordított kiadásait.

A munkáltatók például a munkásszállás kialakítására és fenntartására fordított kiadásaikat kétszeresen vehetik figyelembe a társasági adóalapjuk megállapítása során, emellett bevezetik az úgynevezett mobilitási célú lakhatási adókedvezményt is.

"Olyan támogatásokat is megfontolunk, amelyek közvetlenül segíthetik szálláshelyek létrehozását" - mondta még Varga. Emellett majd még várják a cégek javaslatait is, és alkalomadtán majd további segítségeket is ígérnek a témában.

Rovatok