Index Vakbarát Hírportál

Eladó Töröcskeiék haveri hitele

2016. július 21., csütörtök 15:35

Töröcskei Istvánék Széchényi Bankja úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz 650 millió forinttal meghitelezni egy bizonyos Levine-Trading Kft-t. A bank a különböző csalások és szabálytalanságok miatt becsődölt, és a felszámoló ráakadt erre a ki nem fizetett hitelre is. Most 455 milliós irányáron hirdetik, hogy hátha valaki megpróbálja leverni ezt a pénzt a gáláns hitel ellenére szintén csődben lévő Levine Kft-n, írja a Világgazdaság

Ez a Levine egy bizonyos Prekuta Bálint tulajdonában volt, aki onnan lehet ismerős, hogy a Rác fürdő tulajdonosa volt, de ennek kapcsán a Fővárosi Önkormányzat is behajtana rajta 600 milliót. Emellett a NAV kiemelkedő adósokat soroló listáján is felbukkant nemrég 417 millió forinttal. Igaz, nem feltétlenül vele kell már egyezkednie a hitel megvásárlójának, mert a lapnak Prekuta elmondta, hogy ő már kiszállta Levine-ből, csak ez még nem látszik a cégnyilvántartásban.

A 2012-ben egy ciprusi céggel közösen alapított a Levineben hamar feltűnt tulajdonosként még Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakozó, jelenleg a Hungaroring elnök-vezérigazgatója – néhány nappal ezelőttig az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója –, és közvetve a felesége, Gyulay Kata is. Majd az áprilisi csődbejelentés környékén beszállt még a filmes, reklámos világból ismertebb Horváth Gábor is. 

Ha megvenné félmilliárdért a 650 milliós tartozást, jó, ha tudja, hogy az elmúlt négy évben  nulla forgalmú, egymilliárdos hitelállományú és tavaly már 121 milliós veszteséget összehozó Levine hitelei nagyon kockázatosnak számítanak.

  

Rovatok