Index Vakbarát Hírportál

Nagyon népszerű az eszközkezelő

2016. október 18., kedd 08:53

Sok tízezer bajban lévő jelzáloghiteles kapott levelet az elmúlt hetekben a bankjától, hogy megoldást találjanak a helyzetére. A jegybank szerint nagyjából 144 ezer család helyzetét kéne rendezni, de közülük a legtöbben már lecsúsztak az egyik legjobb megoldásról, hiszen a Nemzeti Eszközkezelőről (NET) már csak 1500 kérelmet tud befogadni.

Ennek az az oka, hogy a 25 ezerről 35 ezerre emelt keretből már csak 1500 hely maradt, tehát még ennyi ingatlant vehet meg az ingatlankezelő.

A Világgazdaság cikkéből az is kiderül, hogy az idén szeptember 30-ig 37900 ingatlant ajánlottak fel az ingatlankezelőnek, de ebből 3571-et vissza kellett utasítaniuk, mivel az ingatlan például az műszaki állapota miatt nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A NET a legszegényebb megyékben a legaktívabb, Borsodban és Szabolcsban vette meg a legtöbb ingatlant, de Pest megyéből is sok felajánlást kaptak.

Ha valakinek az eszközkezelő befogadja a kérelmét, akkor már biztos, hogy nem lakoltatják ki. Átlagosan 3,8 millió forintot fizettek egy lakásért, amit a lakók havi 10,5 ezer forintért bérelhettek vissza. Az eszközkezlőnek többnyire rendesen fizetik is a bérleti díjat: eddig a kiszámlázott díjak 92 százaléka befolyt, a maradék pedig 1-2 hónapos csúszásban van.

Hat hónapnyi csúszás után viszont felmondják a határozatlan idejű szerződést, és határozottat idejűt kötnek a bérlőkkel. Erre a 26 ezer bérlő közül eddig 534-nél volt szükség. A programban részt vevők meg is vehetik az ingatlant, ezzel a lehetőséggel eddig 146-an éltek.

 

Rovatok