Index Vakbarát Hírportál

Felmentették Barrosót, oké a lobbiállása

2016. november 1., kedd 00:41

Nyáron derült ki, hogy Jose Manuel Barroso, a Európai Bizottság korábbi elnöke átigazolt a Goldman Sachshoz. Vezetőbb pozíciót kapott, nem is titkoltan azzal a céllal, hogy tudásával, információival és kapcsolataival minél jobb helyzetbe segítse a brexites uniós tárgyalások alatt a bankot. Ez morálisan kifogásolható lépés, hiszen gyakorlatilag a korábbi legfőbb vezetője lobbizhat így akár az EU ellen.

Ráadásul kiderült, hogy már európai bizottsági elnöksége alatt is találkozgatott a goldmanosokkal ezt az ügyet leszervezni. Illetve például kérte az uniós nyugdíjának korai kifizetését, jó eséllyel arra számítva, nehogy megvonják tőle a az etikátlan új állása miatt. 

Emily O'Reilly, az uniós működés hibáit vizsgáló ombudsman be is szólt szinte mindenkinek, hogy ez így nincs rendjén. Mire Juncker, az új elnök etikai vizsgálatot kezdeményezett az elődje ellen. Ebben a vizsgálatban azonban

simán felmentették Barrosót.

Bár az uniós etikai bizottság "megfontolatlannak" tartja Barroso új állását, megérvelték, hogy miért oké nekik mégis: szerintük "a rendelkezésre bocsátott információk alapján nincs elegendő alap arra, hogy megállapítható legyen a feddhetetlenségre és önmérsékletre vonatkozó kötelezettség megsértése", írja az MTI.

O'Reilly szerint a testület több hibát is vétett az eljárás során, illetve nem is érti, hogy ha megállapítják, hogy Barroso magatartása ártott az EU megítélésnek, akkor hogy lehet minden oké. Elgondolkozik egy saját hatáskörben indított új vizsgálaton mindenesetre. 

Rovatok