Index Vakbarát Hírportál

Durván megdrágultak a biztosítások nálunk

2017. január 26., csütörtök 08:32

Látványosan drágábbak lettek idén a biztosítások, egyebek mellett a kgfb-díjak például a vártnál majdnem másfélszer inkább emelkedtek tavalyhoz képest. Már tavaly is lehetett sejteni, hogy csökkenni fog a verseny, a biztosítók egyre kevésbé kampányolnak a fogyasztókért ebben a szegmensben, de csak 10 százalék körüli drágulást lehetett becsülni.

Most viszont előző héten egy átlagos szerződést már rekordmagas, 35 630 forintos díjon kötöttek, ami tavaly január hasonló hetéhez képest már

14 százalékos emelkedés,

hivatkozik a Netrisk adataira a Világgazdaság. Korábban 2007-ben volt megközelítően hasonlóan drága ez a biztosítás, akkor átlagosan 35,1 ezer forint volt. A cég adatai szerint egyébként a nagyobb autók biztosítása jobban drágul, mint a kicsiké, az átlag autósok várhatóan kevésbé érzik majd meg.

A legkevesebbet 2013-ban kellett fizetnünk, akkor 20 ezer forint alá is ment az átlagos díj. Viszont akkor behozták, hogy ne csak évente egyszer hirdethessenek új tarifát a biztosítók, hanem bármikor. Ezzel kevésbé kellett kampányolniuk egy meghatározott időszakra a biztosítóknak, nem kell annyira versenyezniük a kevésbé tudatos fogyasztókért.

Emellett a szereplők szám a is csökkent, csődbe ment az Astra, kivonult a CIB és az MKB is. Ráadásul tavaly március óta eltörölte az állam az új ügyfeleknek adható kedvezményrendszert, azaz tilos olcsóbban kínálni bármilyen biztosítást egy új ügyfélnek, mint egy réginek. A biztosítók ara is panaszkodnak azért, hogy egyre több a baleset és a kár, azért is emelkednek az  árak, nem csak az erős verseny hiánya miatt.

De például az utasbiztosítások is erősen nőttek, tavaly átlagosan 7 százalékkal a cég adatai alapján. Ez azt jelenti, hogy egy főre egy napra átlagosan 580 forintért köthettünk utasbiztosítást. Jellemzően ezt egyébként az indulást megelőző nap tettük meg. A balesetveszélyesebb programokra indulóknak persze ennél drágább a biztosításuk, például a síelőknek átlagosan több mint 30 százalékkal volt drágább, ők 760 forintot fizethettek minden egyes napért.

Rovatok