Index Vakbarát Hírportál

Átlagosan 60 ezret fizetnek a viharkárra

2017. szeptember 18., hétfő 09:16

A biztosítók idén eddig majdnem hatmilliárd forintot fizettek ki a beérkezett 103 539 darab bejelentett vihar miatti káreseményre, derül ki a MABISZ közleményéből.  Ez azt jelenti, hogy átlagosan kevesebben mint 60 ezer forintos kárt térítenek meg ilyen címen a hazai biztosítók.

A leggyakoribb kár viharok után a tetőkkel van, illetve ezekhez is kapcsolódóan a beázásokkal. De jégverések és a felhőszakadás okozta károk is számottevőek. Döntően nyáron vannak viharkárok, ezért a legveszélyesebb időszakot idén már magunk mögött hagytuk. Egyébként kevéssé meglepő módon ott van a legtöbb viharkár-bejelentés, ahol többet esik az eső, Zalában, Vasban vagy Győr-Moson-Sopronban.

A 4,4 millió hazai lakóingatlan 77 százaléka biztosított, amivel elég jól állunk nemzetközi összehasonlításban. A biztosítók persze inkább arra fókuszálnak, hogy a lakóhelyek 23 százaléka semmilyen biztosítást nem vesz tőlük. Ingatlankárokat egyébként döntően Budapestről és környékéről jelentenek be viharok után.

Emellett még arra hívják fel a figyelmet az iparági cégek, hogy sok szereplő azért alulbiztosított, mert egy korábban megkötött biztosítási szerződést a tulajdonosok elfelejtenek, halogatnak módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzését követően, s így csak a kár bekövetkeztekor derül ki, hogy valós érték alatti biztosításuk van csak. Sokszor pedig eleve a valós érték alatt biztosítják az ingatlant, jellemzően csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig.

Rovatok