Index Vakbarát Hírportál

75 ezer pénzügyi állás megszűnésétől tart a Bank of England

2017. október 31., kedd 11:43

A BBC arról ír, hogy a Bank of England túlzónak tartja az olyan riogatásokat, hogy akár 200 ezer pénzügyes állás megszűnhet Londonban a brexit miatt, hiába mondta ezt be korábban Xavier Rolet, a londoni tőzsde francia vezérigazgatója. 

A különböző vállalati felmérések által előrejelzett tízezres számot viszont túl alacsonynak becsülik. A leghitelesebbnek az Oliver Wyman tanácsadó cég tavalyi előrejelzését tartják. Eszerint a kemény brexit esetén – ha végül bármi különmegállapodás nélküli harmadik országgá válna az Egyesült Királyság az EU országainak – 31-35 ezer pénzügyes állás hagyná el rövid távon az országot. Ezek jellemzően elég magas képzettséget igénylő állások, így évi 3-5 milliárd font (1000-1800 milliárd forint) adóbevételtől esik majd el az ország. 

Azonban nem csak pénzügyes állások szűnnek meg a bankárok jelentősebb kivonulásával, az őket kiszolgáló tanácsadókból, jogászokból és hasonlókból is arányosan kevesebbre lesz szükség. Az így megszűnő munkahelyek számát 34-40 ezerre becslik, ami közvetlenül még nagyjából évi 5 milliárd fontos (1800 milliárd forintos) mínuszt hozhat a brit költségvetésnek. 

Ami biztosan fájna az országnak, de ettől még messze nem fog London pénzügyi központként érdemben jelentéktelenedni: kemény brexit után is megmaradna Európa pénzügyi fővárosának több mint egymillió pénzügyes dolgozóval. 

A BBC pedig még azt is hozzáteszi, hogy pillanatnyilag a nagy bankok se váltották még be a tervezett létszámcsökkentéseiket. A JP Morgan 4 ezer ember átköltöztetéséről beszélt, de pillanatnyilag még csak ezer állást vittek el, a UBS ezer állást tervezett elköltöztetni, de szintén még csak negyedét hajtották végre ténylegesen.

Ahogy azt is érdemes fejben tartani, hogy a bankszektor fontos szektor, de csak egy részét teszi ki a brexit miatt potenciálisan megszűnő összes állásnak

Rovatok