Index Vakbarát Hírportál

Közel 70 százalékkal drágult az autósok kötelezője öt év alatt

2019. július 29., hétfő 15:02

Öt év alatt 69 százalékkal emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja, részben ennek köszönhetően már harmadik éve nyereséges ez a terület a magyar biztosítóknál - írja a Portfolio.hu. A portál az MNB adataira hivatkozva azt írja, hogy a biztosítók kgfb-ből származó bevételei tavaly 14 százalékkal, a 2013-as mélyponthoz képest pedig 113 százalékkal növekedtek. 

A kötelező biztosítások piaca évek óta bővül, nagyrészt azért, mert egyre több autó van az utakon. 2018 végére 3,6 millió járművet kellett biztosítani, ami 8 százalékos éves növekedést jelent, öt év alatt pedig 31 százalékkal bővült a piac. Tavaly így összesen 5,3 millió jármű rendelkezett biztosítással.

A kereslet növekedése mellett az árak is fölmentek: tavaly a kötelező átlagos ára 32,8 ezer forint volt, míg 2013-ban még 19,4 ezer forintba került. A kárfelhasználás pedig 10 százalékkal növekedett az elmúlt évben, lassabban, mint ahogy az árak emelkedtek, ami szintén hozzásegített ahhoz, hogy nagyot keressenek ezen az üzletágon a biztosítók. 

Rovatok