Index Vakbarát Hírportál

Osztrák boltokat támad a Négy Mancs

2008.10.06. 14:04

Éles bírálatot intézett a Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet hétfőn egyes ausztriai áruházláncok ellen, mert továbbra is forgalmaznak hízottliba- és kacsatermékeket. A csoport nyilatkozatában az Adeg, a Spar és a Rewe céget említette név szerint, és az üzletláncok szemére vetette, hogy a németországi áruházakkal ellentétben kínálatukban még mindig megtalálhatók a kényszerhizlalt libákból és kacsákból származó máj- és egyéb húsféleségek. Holott a Spar és a Rewe már két évvel ezelőtt írásban erősítette meg, hogy többé nem árusít kényszertöméssel előállított termékeket - közölte a szervezet. Tájékoztatása szerint az egyik legnagyobb üzlethálózatban végzett próbák során ráadásul kiderült, hogy a termékeken hamis feliratok találhatók. A kacsák árcéduláján feltüntetett magas összegek mögött valójában olcsó, kényszerhízlalásból származó termékek rejlenek. Az osztrák fogyasztók ezáltal áldozataivá válnak a felelőtlen szupermarketeknek, amelyek profithajhászástól vezérelve, a magyar mezőgazdasági minisztériummal vállvetve, állatkínzásból akarnak meggazdagodni - áll a szervezet nyilatkozatában. A Négy Mancs hevesen kikelt Magyarország ellen is, ahol "változatlanul folytatódik a kegyetlen termelés". "Sajnálattal" állapította meg, hogy a magyar politika és ipar rövid távú haszonérdekből kihasználja az agrárgazdaságot és a termelőket. Véleménye szerint a magyar földművelésügyi minisztérium kettős játékot űz, és egy hanyatt-homlok hozott rendelettel megpróbálta nyomás alá helyezni a Négy Mancsot. A szervezet különösnek nevezte, hogy a magyar állatvédő törvényben be van tiltva a kényszertáplálás - "kivéve ott, ahol az Magyarországon profitot hoz".

MTI



Rovatok