Kétmilliárdos útfejlesztés Szerencsen
Várhatóan még ebben az évben befejeződik a 37-es számú főközlekedési út Szerencsen átvezető szakaszának felújítása, a zömmel uniós forrásból megvalósuló beruházás mintegy kétmilliárd forintba kerül - jelentette be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata. Tart a 37-es számú főút Szerencs átkelési szakaszának felújítása, a jelenlegi kétszer egy sáv helyett négy sávon haladhatnak majd át a településen keresztülvezető úton az autósok. A Szerencs patak felett új, ugyancsak négysávos híd vezet majd át, ennek építése a jövő év tavaszán kezdődik, míg a belterületi szakaszon az úttestet erősítik, a prügyi elágazásnál pedig új körforgalmi csomópontot építenek.